2010. január 30., szombat

Nézd a halott feketerigót

nézd
a halott feketerigót
a kerítésen
csendben ül
mozdulatlan


a fák is meghalnak
ilyenkor
mikor kesztyű nélkül
indulok hozzád


begombolkoznak
a házak is
becsukják szemüket
és cserépfejükre
fehér sapkát
húznak


csak a hideg tárgyak
biztatnak
hogy vársz rám


hogy megmelegíted
fagyott ujjaimat
hogy hozzám bújsz
amíg
felforr a tea


nézd
ennyi csak

2010. január 27., szerda

Férfias játékok


- Vénusz tükreinek ajánlva
 
 
óh
te büszkén meredő
rejtekét
megnyúlva kereső
nők ajándéka
- kegyes rúzs
    
tétován kutatsz
fogadó hajlékod
forrón rádfonódó
édes takarója után
    
hová kíváncsian
örvendve
be-be tekintesz
mígnem mámor nedved
röppenve szenteli
termékeny virágait
ölelő menedéked
oltalmába ajánlva
    
híven áldozva
szerelem
ős-templomában
- Aphrodité
tündérszép kagylójában

2010. január 25., hétfő

Ördögöddé váltam



ördögöddé
váltam
- magam felé
igazítom lépted


simítsd
meg arcom
- a ránc
ujjadat sérti
száraz, öreg
szemem
beissza tested


ne szólj
éneklem
dallamod hangtalan
farkastorkú
énekes dalát
kinek arcán
a gyötrő kín
- csak az akarat nem elég
csupán
- hangom elveszett


nem tudom már
őrülten
mondani
- szeretlek
szeretlek


mindig kereslek
- pedig
előttem állsz

2010. január 24., vasárnap

Kiálts tüzet


 
barbár gyönyöreim
aranyfogatát véresre
vert lovak repítik
 
ifjúkori
ideák dőlnek halomra
lidérc álom-vágyak
szirén
csókok
ölelések
felvillanva sodródnak tovább
 
árnyakat görgetnek a felhők
tenger viharát
rettenti
szemem
Isten felém nyújtott ujját
el
nem érhetem
 
csipkés szárnyaim
tört vitorláival
Zephyros könnyű
vállára
többé nem ülhetek
 
egyedül vagyok
senki
semmivel
bennem
karonfogva jár
 
néma a hangszer is
virágtalan a váza
üresség szelleme
szálldos
lélek-sikátor
csikorgó ajtaján
 
kiálts tüzet
s
a parázs még
lángra lobban

 
 

2010. január 22., péntek

Biztató



mint
néma
fülemüle
csőrében
a dal
- bennem vagy


hogy
életre kelj
meg kell
tanulnom
- újra
énekelni

2010. január 21., csütörtök

Ide leírom

 
 
Ide
Leírom

Á g y

s belefektetlek
ebbe a szóba
Kicsit lelóg
a lábad
de
ugye
nem is olyan kemény

ha itt alszom

én is

Fényecskémnek



vizedben ringottam
vágy-gyűrűt vetettem
szívemben hordoztam
szemembe temettem
kő voltam
kő voltam
csobbantam
- szenvedtem


2010. január 19., kedd

Buborékok



buborékban
emelkedünk
fel
fel
csak mindig
fel 
 
ketten
- szétválaszthatatlan
 
ám
erőnk feszíti belül
- szétpattan
 
te
a mennyekbe jutsz
engem a cseppel
felszív
a
föld 

2010. január 16., szombat

Szavak nélkül


 ágyamba
lopakodik tested
küszöbét
átlépem
a jómodornak


 festenék az égre
álságos szavakat
de nem tudok


mily károm ez nekem
ki költőnek hittem
magam
s most kiderül
mily kevés minden szó
mikor vérem
korbácsol
marionettként
mozgat
irányít
cudarul


nyögök alattad
hörgök


ej
te döfött bika
andalúz aréna
forró homokján


 égek a poklodban
ördögi tüzed hevít
lobbant újra

mit bánom én

 rémes ez a
gyarló testi játék
ahogy
felgyorsul üteme...


 ugye

 az élet
édes
ízének
gyönyörrel
áldozom


veled 
önként 
szavak nélkül 
vígan 
elkárhozom

 

Csókod


ajkad
csókomtól
szavannák lángja
Afrika bíbor alkonya

íve
szivárvány
dagadó sinusa

íze
vörösbe hajló juhar
cseppenő méze

ölelő
gyűrűje
átfog
megszorít

lávaként
tör fel
elönt
a forróság

csillagok peremébe
így kapaszkodom

2010. január 15., péntek

Kimondhatatlanul

 
unásig elcsépelt
kimondhatatlant
üldözzük
mint vadat
tüskés bokrokon
át
nem törődve
ha felhasad
ha lábunk sem
bírja tovább
 
ha
gondokkal fenyeget
minden ébredés
ha
bánattal teli
minden szemhunyás
ha
még oly távolról
lehet csak
hallani

tűzvető vulkánokon
hótiszta hegyeken  
csillag planéták sűrűjén
repül hozzám
- bárhol megtalál
 
ami csak
számomra hallható
másnak
torz torokkaparás
nekem oly édes
fülbesuttogás
 
- szeretlek
 
nagyon

Őrült pillanat

 
szemben állsz velem

szöktetem
a csendet


- nem mondom többé
a kimondhatatlant


szemed
kegyes
árulód
- nekem dolgozik


pitvarból kamrába
rejtelek
féltőn

- gazdaggá
tettél kincseddel


- az öreg clown
arcán
befelé
pereg a bánat


nem szólsz
mégis
kaláccsá fonódnak
ajkadon az
e-k


hallom
hangtalan
itt
belül


szól
a
lélekhegedű

- elfelejtett
ifjú
dallamot
muzsikál


akadj
meg film

még
még
csak
még
egy
kicsit


- hadd tartson
még
az
őrült
pillanat




Nevek



vannak neveddel ébredők
neveddel elalvók
ajkuk imája neved
 
 
van kinek nevével kelsz
nevével fekszel
s nem tudja mi a neved
 
 

2010. január 14., csütörtök

Egyedül


konok
száraz arcom
ujjaim rácsai mögött
- széthullott
szavak az asztalon


mosolyok, érintések
illata leng
libeg
lehullt csillagok pora
 

lábam előtt
hajad fonata
- teher vállamon


sikolyba
tornyosul a viszhang
egekbe kapaszkodik
a vágy
- sebzetten vergődő
haldokló madár


térdem gömbjére
rásimul
elhagyott
csókod
égő lehelet kövület


mozdulatod
fényképe
elindult
- a félbehagyott
simogatás


nyakamba dőlő
meszelt falak
között
részegen
ünnepli
gyilkos győzelmét
a
magány

Vasárnapi vallomás


 
a válladról lesöpröm a múltad
vágynak
csilláma szemed
az egyedült szépen megtanultad
ölelj
megjöttem
itt vagyok – neked



 

2010. január 13., szerda

Kedves, jó éjszakát














  
vállamon
bókol
az este


fülembe
zeng
a
távoli
harangszó


fejed
elárvult nyomát
keresem
mellkasom gödrében


itt
leng
kósza
illatod
a
levegőben

/ kezed
marokja
gyűrt
párnám
ráncában /


mégsem
talállak


pedig
velem
alszik
immár
az
el nem
cirókált simogatás
az
el nem
csókolt csók
a
soha
el nem
mondott vallomás


az
álom
zsarnoka
ágyam szélénél
lesben áll


fojtó torokkal
köszönök:

kedves
ha
hallod

szép
jó éjszakát


2010. január 11., hétfő

Búvármadarak


 Szeretettel K.I-nak
1
 
látod jó uram
hogy játszik a fénnyel
az alkonyi tenger
ezüst halpikkely
fodra a víz ameddig szemem ellát
Hélios nyakig mártózik bele
így játszol szívemmel
hűségemmel
mely biztosabb Atlas vállainál
tartom erősen
- mint ő a földgolyót.
nem szeretlek tán
tűzasszonnyi hévvel
nem nyitom meg
boldogan ágyékomat este
gyönyörért ágaskodó
dorongod csillapulásáért
mily vétkem van
hogy nem ölelsz forrón
csak arcod borús gond redőid látom
tán nimfák csókjáról álmodozol
ezért kerülöd hitvesi nyoszolyánk
 
Alcyoném, kedvesem
tested kívánom, nem szűnt meg
az érzés
egyetlen vagy az asszonyok között
kivel csillapítom vágyam
s a kéjben
oly lelkes örömmel osztozom
de vár az út
ki kell tudakolnom
mi céljuk van az isteneknek velem
induljak e harcba
sikerrel járok-e
- megmondják Delphoi
látói a forrásnál
miként cselekedjek
hogy sorsom kedvezzen
 
vigyél magaddal
óh Ceyx
melletted lenni most
kötelesség nekem
kivel jóban
örömben osztozom
annak próbáit is
büszkén vállalom
ezt kívánja
tiszta lelkiismeretem
- a tenger tudom veszélyes
nem egyszer láttam apámnál
tört gerincű hajók vergődését
partra vetett tépett vitorlák romjait
 
ne félj szépségem
ígérem
kétszer telik meg a hold az égen
s visszatérek
édes öledbe megint
hajad sátrába bújni
forró testedre fonódni
 
Kedvesem Ceyx
ha menned kell
s végleg nem rendít meg szavam
indulj szárazföldön
s ha hosszabb is utad
várok rád híven
míg jelölt égi útját bejárja a hold
s erős karod nem ölel lelkesen
óvlak a tengertől
érzem
 
gyönyörűm
hogy gyorsan visszaérjek
tenger a legjobb út
ezt meg kell értened
ne félj nem lesz baj
eloszlik kételyed
s hamarost boldogan
eggyé válok veled
 
Alcyone szeme könnyekkel
látva hogy hiába
nem győzi meg urát
csillagdíszű Nox
ki őrizte az álmát
 
 
2.
 
Aurora harmatcseppjeit
szórja fia halálán
szomorkodva
mikor Alcyone
férjét a  hajóhoz
kíséri
mely tengeren
szelíden áll
árbocával éggel dacolva
 
vitorláit
szorgos kezek bontják
- indulni kell rögvest
az idő ennek kedvez
 
langy fuvallat
az mi most lengedez
mikor
a drága Ceyx fürtjeit
igazgatja zavartan
az arcot
mit féltve jövőtől
homloka mögé mélyen belevés
vad csókkal búcsúzik
mintha utolsó kortyot
sivatag homokján
inná be az ajka
 
Ceyx is megdöbben
- mi ez a szenvedély
vidám mosollyal elütné
inkább a bús búcsút
 
serényen
- fedélzetre szökken
integet keze
szíve szorul
mint fogoly madáré
dobog hevesen
 
- Alcyoné könnyezik
kezével simogatja
a távolodó kedves
lassan szürkülő teste
kontúrjait
 
vitorlát bont lágy szellő
karján libbenve
tovafut a hajó
szelve kétoldalt
a freccsenő vizet
dolgos hajósnép
húzza a kötelet
surranó delfinek
kísérik a gályát
 
ahogy a napszekér
zenitről lebuka
fehérleni kezdett
 az égek legalja
felgyorsult a szél
dagadt a vitorla
széllel kibélelve
a tengert hasítva
sirályok vijjogtak
baljós jelet hozván
feketébe váltott
a távoli homály
gomolygó felhőfüst
lepte el az eget
morajlott bősz Zeusz
a tenger remegett
villámok cikkantak
megeredt az eső
dörög csattog minden
- hú micsoda idő
 
a hajó dülöngél
labdázik
hevesen
Eurus
ki
dobálja, himbálja
épp mihez van kedve
 
kormányos ordít
magából kikelve
árbochoz vitorlát kötni
kell szaporán
tajtékot vet 
az elem a hajó oldalán
átcsap
a fedélzet térdig vízben áll
csörtet feléjük 
égbeszökő ár
elsöpör mindent
ami útjába jár
- széttörve vitorlát
 
karok merednek
vízből segítségre
de nem jön a mentség
pusztulás a vége
sírjuk odalenn
a mélynek fövenye
 
Ceyx is vízbe hull
- Alcyoném kedvesem
Kiált félelmesen
- ajka nyílásán
tódul be a sós ár
zúgás mossa el
örökre hangját
teste vergődve lassan alászáll
 
 
3.
 
Alcyone felriad
rossz álom ez talán
Ceyxot láttam
Kháron ladikján
 
Morpheusz
csalfa csínye ez csupán
édesem – halott
szólongat engemet
kezét felém nyújtja
de el nem érhettem
aztán eltűnik
majd újra megjelen
– tenger fogságában
végzete odalenn
 
éjjel le s fel járkál
várva pirkadatot
A tengerhez rohan
kémlelni a habot
mit parton kisimít
a megnyugvó tenger
Kajla Zephyros felkapja
vidáman
kibontja Alcyone
leomló dús haját
Kendője lecsúszik
– ő szoborként áll
 
nézi a nagy vizet
mely titkot rejteget
Ceyxot
csak őt hozza vissza nekem
– ezt mormogja
ajkával e szavakat
ismételve mondja
 
rossz sejtése
ám feltamad újra
szíve megdermed
tengerre pillantva
mely deszkákat sodor
a homokos partra
 
vitorla darabja
ring amott a vizen
a láthatár szélén
egy emberi test libben
– azt hozza felé a víz
 
óh
szegény
ki uraltad a tengert
most
holtan himbál
tetején
 
ki lehet ő
– egy szerencsétlen hajós
ki vízbe fúlt
viharban
mily szomorú fátum
hogy bevégeztetett
de amint közelít
a testnek látványa
szíve hatalmasat üt
mellkasába
belegázol futva
tengernek habjába
 
Ceyx édesem
kiáltja a szája
zokogva harcol
dől hullámok árja
hogy a halott testhez
végre odaérjen
 
Két kezébe fogja
holt kedvese arcát
égre tekintve átkozza a sorsát
 
kezéből szárny lesz
toll nő fehér karra
ajkából a csőr
fájdalmát rikoltja
szó többé angyalit
nem suttog kedvesen
mámorító dalba
sem fog már lelkesen
suhanva felrepül
mint a nyíl úgy száll
az égre rebbenő
szép búvármadár
 
holt testből
Ceyx is
Új életre kelve
surrogva felröppen
 
együtt repülnek 
magas
tiszta  égre
hogy együtt szálljanak
imígy egyesülve
most már
mindörökre
 
  Ovidius: Metamorphoses – ford.: Devecseri Gábor - felhasználásával
 


 
 
 

A halak a felhők közé jutnak


 
csendes
gyöngyöző patakok
hullámok
egymást ölelő színuszán
nyargalászó
tarajas csikó-csobbanásig
 
éles köveken
vágtató zúgókon át
vad karmok közt
- villámként cikázva
 
hajszol 
húz
vonz
tör
zúz
az akarat
- az erő
 
ősi ösztön
űz
hajt
- lépegetve
repülve 
láb nélkül
égbe
meredő 
víz-tornyokon
 
ömlő
vérrel
sebekkel
 
fájdalommal
hajszoltan
 
önfeláldozón
küzdeni 
 
életért
- szerelemért


Intelem az elhagyott férfitől...



gyönyör oltárán áldozva
a pillanatért
eldobod durván
a lélek szerelmét

rajta hát

pereg
az idő homokja

eljön majd a perc
mikor mindenből kifosztva
az elhagyott érzést kívánod vissza


Orpheus keresi elveszett kedvesét



hasztalan szólítom
de nem jön felelet
dalomra bújik
buzgó fényesség
s arannyal önti
földön ki jár
lábamhoz térdel
mezőn szekérnyi  virág
csodálva
lantom bús énekét

szarvas és medve tör utat
erdő bozótján
fák tiltó ágai közt
együtt sírni
zokogni velem

hol vagy
óh
Eyridice
hol
jársz
merre visz a lépted

Hades ölelő karja
dermedt
sötét nászágya vár
árnyakon át
sívár lelkek temetőjén
bolyongsz
s nem szólsz
hang nélkül él benned
ki nem mondott
nevem
mit el nem tüntethet
soha
az ezerarcú halál

kígyó volt
ki rád
fröcskölte
meredt testének
kiömlő mérgét
s lehunyt szemed
már a Styxen átrepitett
birodalmába
a nem élőknek

Persephone
ki megszántad
szerelmes férfiszívem
bánatát
engedted
hogy keressem
addig
még sarum véresre töri lábam
fáradtságtól remegőn
édes kacagását újra hallhatom

ahogy ő szólít
hajnalom
friss
üde hirnöke kedves hangján 

csacsogó madárdalán

kincsem
az ki ölemben
majd
menedéket keres

add meg
hát
Hades
óh
alvilág ura
hogy újra
szőhesse élete fonalát
mint vadrepkény fussa be
éveit
földi boldogság
szivárvány-hídja

ajándék
mit tőled kérek
zálogul fogadd
senki életem

ösvényt jelöltél
melyen feljutok
s utánam
- mondod
elküldöd Őt

szememmel csak
ott fönn
a felvilágon
ott újra
láthatom

mily hosszú az út
tüskés bozót
szomjas sivatag
mi próbát tesz
gyarló fáradt testemen

vajon követsz-e kedves
érzem-e
még forró ölelésed
rámfonódó tested
álom- illatát

árny borít
szikla áll utamba
de keresem a Fényt
miben fürödni
édes arcod újra láthatom

jössz-e
vajon
követsz-e
vagy fordulsz
gerjedve intő férfiak felé

nem ezt nem
hagyhatom

fordulok vissza
megnézem
itt vagy-e

arc árnya tűnik
sejtelmes homályban
nyújtanám kezem
de csak távolodik
belemosódik rideg valóságba

eltűnt
véget ért

kiáltom neved

futnék feléd
már késő
messzíről hallom
még
e-k től zeng
a sikoltó felelet

nincs már
remény

ég kékje
örömöt többé
nem hoz nekem
Vénusz már elkerül
többé
nem jár víg táncot velem

eljön az ősz
vörössárga levél
zörög az ág hegyén
- egyedül lengedez       
a ropogó hó
már innen
elrepít

ha
kincsem 
Eyridicém
nem lesz soha velem

 

Repülj, kismadár

 
 Hozzád ölti ruháját az ég
Türkiz szárnyad mennyboltot színez
Hab párnád fény rajzolta felhő
Napfiú Földlányával szemez
 
Sós tenger könnyem csőrödbe zártad
Szenteltvizet ittam belőle én
A mező képeskönyvét nyitottad
Gyönyörré vált szembe zárt messzeség
 
Bús tövisei fanyar kökénybokornak
Raktad fészked ága rejtekén
Édes éneked lelkesen daloltad
S csavargó röptöd mindig visszatér