lézerek tört fényének kékje
pupilládon szalad szét
csorogva tapad bőrödbe
az arcodon lüktető festék
izzadó nyálam utat keres
minaretkarcsú hattyú nyakadon
míg száraz torkom rohadtul
egy pohár martiniért jajong
birkózom nyelveddel - hajszálad foglya
dobhártyám remeg e szaggató ritmusba
s katlanforróvá hevítő mosolyod
lökdösi előre elfojtott vágyam
csókod íze mégsem ér fel
a pitvarom küszöbéig /sem/
csak lábam köze remeg bele
s beleizmosul
lányos tested tüzes illatába
tudom az se baj
hogy nélküled kell szállnom
szétszórt kincsemet újra összeszedve
kifecsegett titkaim szélnek eresztve
délibáb fényednél nem emésztődve el
nincs kiút
nem is lehet
hisz felszaggattam sajgó sebeim
s elhagytam múltból halálból ölelő
zsigereimbe bújt megcsalt kedveseim
hogy szerelmi vétkem billogát
álnokul belém égethessék
elhitetve velem is
azt ami igaztalan
hogy tündöklő hűségemhez
legyek immár halálig hűtelen
egyedül kell táncolnom
ez végzetem - most már tudom
de kivárom az értem toporgó csodát
s azt felemelt fejjel büszkén
vállalom
