Az én mennyasszonyom

Boldog, szeretetteljes Húsvéti ünnepeket!

Húsvéti locsolóvers by tövis

Rossz vonatra szálltam

Bűvölő

Zelk Zoltán: Vers a lehetről és nem lehetről

Ady Endre: Zsóka búcsúzója

 

elmondja: tövis

Egy kis retró, hogyan lettem nem életmentő

A nyolcvanas évek elején Körösladányba költöztünk.

Ott kaptunk állást a helyi általános iskolában.

Azok után, hogy a rákoscsabai vizes albérletet el kellett hagynunk, éppen járni tudó kislányunkkal Zsófikával / aki ma egy tv társaság műsorkészítője Budapesten /. Lejárt ugyanis az előre befizetett egy év, és a tulaj nem hosszabbított ígérete ellenére. Itt más csalódások is értek bennünket, mivel a szakszervezet egy kiosztható pedagóguslakással rendelkezett abban az évben, és arra mi voltunk az esélyesek, de jött egy facér párttitkárlány, akinek természetesen sikerült ellobbyznia előlünk.

Anyósomékhoz költöztünk, ahol négy generáció lakott együtt.

Egy évig bírtuk.

Így jutottunk el behunyt szemmel rábökve a lehetséges állásajánlatok egyikére, éppen ebbe az istenpökte, szikes földű alföldi faluba.

Közel a Sebes-Köröshöz kaptunk szolgálati lakást egy kétszintes épület felső részében.

Ez volt az első önálló otthonuk.

Megszerettük az alföldi embereket nyitottságukért, barátságos természetükért, segítőkészségükért.

Az iskola a Merán grófi kastélyban volt, egy gyönyörű ősfás parkban.

Az ódon épület itt- ott málladozott már, részben újitgatták, de igazán az ott töltött idő alatt nem tették rendbe.

Az egerek gyakran köröztek óra alatt a termek falának oldalain, kotoztak a szemetes kosárban is.

A tanáriban az órarendi beosztó táblán én kaptam a sárga színt, a gyerekek nagy derültségére, / a kollégák tudhattak valamit / mivel mellettünk volt nem messze, a csak Sárga Háznak nevezett épület, a bolondokháza.

A Körös töltésoldaláról be lehetett látni az udvarára, ahol csoportokba verődve szórakoztatták egymás a katatón fóbiások, debilek, imbecillisek, skizofrének.

Itt egymás közt igazi demokrácia volt, esélyegyenlőséggel, toleranciával, szólásszabadsággal.

Egyik nap, óra alatt kopogtattak az ötödik osztályban. Nem szerettem, ha ilyenkor zavartak, mert a tanóra szent és sérthetetlen volt számomra.

Egy cigányasszony óvatoskodott be a terembe.

- Tantó úr, ki szeretném íratni az osztálykönyvből Editkét, mert teccik tudni elhál már.

Értetlenül nézhettem rá, mert folytatta:

- Tuggya, embervel volt… már viszketett neki a micsodája - mondta és fenyegetően mutogatott a hátsó padokban ülő anyányi cigánylány felé, aki szemét lesütve felállt.

- Szedd össze a holmidat Editke – szóltam hozzá, s közben csitítgattam az asszonyt.

- Elmehetsz – simogattam meg a vállát, tudva, hogy neki már egy más iskolát, egy sokkal nehezebbet kell végigjárnia.

A gyerekek persze harsányan nevettek a jeleneten, nehezen tudtam lecsendesíteni őket.

Azokban a téli napokban sok érdekes esemény tartotta lázban a falut.

Öregasszonyok súgtak-búgtak össze az utcasarkokon, felcicomázva,

öltöztetgetve a hallott, még csupasz pletykát.

Az történt ugyanis, hogy egy fiatalember éjszakánként egy asszonyhoz járt szerelmeskedni.

Egyik napon a rendőrség egy kerítéshez kötözött holtestet talált, melynek altesti része csurom egy vér volt, arca felismerhetetlenségig össze volt verve.

A mindentudók így interpretálták az eseményt.

- Szétrúgdosták a tökegolyóját…

A fantáziadúsabbak:

- Levágták a pöcsét, és a szájába dugták…

Hogy ebből mi volt az igaz máig sem tudom, nem érdeklődtem utána.

Egy másik esemény az volt, hogy a jólelkű, hibás harangozó egyik szeles, hófúvásos nap kiáltozva szaladt be az iskolába, hogy egy ember himbálózik a park fái között.

Alig tudtuk visszatartani a gyerekeket.

Egy kékes vöröses fejű, kilógó nyelvű, felakasztott emberhez hívtuk ki a rendőröket, akiben láthatóan már nem volt élet.

Azért nem csak ilyen tragikus események történtek ez időben a faluban.

Elterjedt a híre, hogy az újladányi kocsmában egy ember több ezer forintot szedett össze fogadásból.

Történt ugyanis, hogy az egyik gazda kiskacsákat vitt eladni a szombati piacra és betért egy fröccsre az ivóba.

Az egyik kapatos idegen megvett tőle egyet, és a dugig teli kocsmában elhíresztelte, hogy ő bizony, ha fogadnak rá, szőröstől-bőröstől megeszi a

hápogó kis szárnyast.

Voltak érdeklődők…

Rövidesen összegyűlt párezer forint. / havi tanári fizetésem háromezer-háromszáz forint volt akkor /

Hogy nagyot szóljon a kocsmáros két nagy karéj kenyeret hozott hozzá és kezdődhetett a mutatvány.

Az illető a két szelet közzé tette a sipító kis jószágot és rövid idő alatt befalta a szerencsétlen sárgapihéjűt.

Utána a begyűjtött pénzzel távozott.

Azon az ominózus januári napon délután csengettek a lakásomon, kis vadásztacskóm volt akkor, Morzsi, aki éktelenül ugatott.

A kapuban egy oláh cigányember állt.

Tisztességgel levette kalapját és mondta.

- Tanító bácsi, ha jönnének a rendőrök, mondja má, hogy a Katyi nem volt velünk a herésben, ha kérdeznék…

Nehezen de beazonosítottam magamban a tanulót.

Láttam a barázdás arcú, törődött cigányember keserves képét és azt mondtam neki:

- Tudja jó ember, mit kíván tőlem? Tudja, hogyha ezt mondom engem is megbüntetnek?

- Tudom, tanító úr – felelte halkan. Látva megbánó, szenvedő ábrázatát,

próbáltam megnyugtatni:

- Majd meglátom tehetek-e valamit. – zártam le a beszélgetést egy istenáldjával.

Persze a rendőröknek eszük ágában se volt hozzám fordulni ilyesmivel.

Estefelé szülői értekezletre készülődtünk Zsókámmal, mikor kinyitva a lakásajtót szürkésfekete füst gomolygott fel hozzánk az alsó szintről.

Az alattunk lévő lakásban lakott egy egyedülálló körzeti orvos, aki nemrég került a faluba Pestről, ahol jó nevű belgyógyászként praktizált.

Furcsa magának való szakállas fiatalember volt, hozzánk hasonló korú.

Minden nyitottságunk ellenére köszönő viszonyon túl nem jutottunk vele.

Ezt betudva az orvosi hierarchiából fakadó távolságtartó, magasabb rendű magatartásnak, nem forszíroztuk tovább a barátságot.

Ott tartottam, hogy leszaladva a lépcsőkön megláttam, ahogy a bejárati ajtó t oldalain szivárog kifelé a füst.

Próbáltam kinyitni az ajtót.

Zárva volt.

Pedig az orvos benn lehet, mert láttam, amikor hazajött – futott át rajtam a gondolat, miközben nevét kiáltoztam.

Visszaszaladtam, hogy megmondjam Zsókámnak, hogy a gyerekkel szaladjanak át a szomszédos könyvtárba és hívják a tűzoltókat.

Felkaptam egy folyosón levő söprűt és lerohantam újra a lépcsőn.

Először próbáltam vállal betörni az ajtót, miután bentről nyöszörgést hallottam.

Ez elsőre nem ment.

Kirohantam az utcára és a seprűnyéllel kitörtem az ablakokat.

Az arra járók valószínű örültnek tartottak és félrehúzódva elsiettek, annak ellenére, hogy hatalmas füstfelhő tört elő az ablakon keresztül.

Újra az ajtónál próbálkoztam, s azt széttörve bejutottam a lakásba.

A fojtó füst erősen kaparta a torkomat, és bár nem láttam szinte semmit.

A hang irányába mentem. Addigra lángokban áll a sarokban az ágy a földön menekülést kereső orvossal.

Ahol a tűz égett láthatóvá vált derengőn a körvonala így sikerült kifelé húzni

a fuldokló, köhögő doktort, miközben két srác is megérkezett szerencsére, akik segítettek végül levegőre vinni.

Odakinn még viaskodnom kellett vele egy kicsit, hogy lefogjam, mert mindenáron vissza akart menni a tűzbe.

Az időközben megérkező tűzoltóknak sikerült tönkretenniük a kerti csapomat, miután lekapták a fejét, és a vízsugár szökőkútként tört elő, nehezen, de sikerült visszaraknom.

Nagy igyekezetükben aztán a sötétben az egyik fal melletti olajsárral teli / olajkályhával fűtöttünk / festékvödrömbe engedtek vizet, hogy avval öntsék le a füstölgő vállú dokit.

Szerencsére meg tudtam akadályozni, hogy nem vált megmentettből lobogó fáklyává.

Kiderült, hogy az orvos szerelmi bánatában gyógyszereket vett be, megivott rá egy üveg vermutot és az ágyban dohányozva kábultan elaludt.

Így keletkezett a tűz.

Elvitték a mentők súlyos füstmérgezéssel, és egy kisebb égett felülettel a vállán. Később hallottam, hogy ideggondozóban ápolták. További sorsáról nem tudok.

Engem is tuszkoltak befelé a mentőbe, de én saját felelősségemre maradtam, bár utána egy pár napig tejszínhabszerűvé állt össze a nyál a számban.

Az eset után az egyik helyi szórakozó helyiségben néhány üveg sörrel öblítettem le az ijedtséget.

A szeghalmi tűzoltóparancsnok életmentő kitüntetésre terjesztett fel a helyi tanácselnöknél.

Tudni kell hogy a tanácselnök elvtárs kubikusból emelkedett erre a felelős feladatra.

Azt mondják, akinek Isten, jelen esetben a párt hivatalt ad, oszt mellé észt is.

Esetünkben ezzel igencsak csínján bántak az „égiek”.

Emlékszem a május elsejei községi ünnepségen kis felvonulási teret varázsolt a főutcára. Az iskolánk úttörő nyakkendős tanulói és ugyanúgy úttörőbe öltözött pedagógusai is felvonultak a nagyközség dolgozóival együtt.

Szemet szúrhattunk, mert feleségemmel együtt mellőztük a beöltözést.

A gyorsan letakarított, előzőleg trágyaszállításra szolgáló teherautót,

vörössel bedrapériázták, s erről integettek a község elöljárói.

Egy hétvégi sörözésen a tűzoltóparancsnoktól megtudtam, hogy előterjesztését a tanácselnök elvtárs a következőképp utasította el:

- Ez nem életmentés, kárt okozott a közvagyonban, örüljön. hogy nem kell neki megfizetnie.

Különben is köszönje meg annak a cigányembernek, hogy a hivatalban leadta a lakás kulcsait, amit elvesztett.

Az történt ugyanis, hogy Zsókám szaladtában a kislányunkkal kezében elejtette az utcán a kulcsainkat, amit szerencsére megtalált az említett férfi.

Később találkoztam vele, és természetesen megköszöntem szívességét.

Lassan kitavaszodott.

Feleségem terhességi tesztje pozitív lett.

Megfogant második kislányunk, Virág / ma ruhaipari technikus-technológus /.

Kit érdekelt már akkor, hogyan lettem - nem életmentő.

Dsida Jenő: Megbocsátod-é

elmondja, zenéjét szerk. tövis

Petőfi Sándor: A négyökrös szekér

Halottainkért 2012

Hetedik ecloga

Himnusz minden időben

Hiányzol

mint
száraz földnek
a
hűsítő zápor

mint
csillag fényének
az éjsötét
mint
harmatcsepp
éledő fűszálon

mint
pillangó
széttárt szárnya alatt
kékellő
bogáncs

mint
alvó karomon
szétterüló hajad

mint
arcodról csókom
lehelt melege

mint
Júlia balkonjáról
Romeo tenyere

- hiányzol

68 szó

Rátaláltam a szemedre.
A mosoly, az érzés átsuhant rajtam, tova is tűnt, mint egy sziklán megtört tengeri hullám szétrebbenő cseppjeiben visszatükröződő képmás.
Minden pillantásoddal újjászületik bennem a remény, de a szenvedéseken túl nem marad más számomra csak az ábrándok ezerszínű, elvarázsolt kertje, amelyben vágyaimmal folyton Téged kereslek.
Tudom, hogy az örök létezés hite sem feledtetheti el velem azt, amit hátralévő életem minden nélküled átélt percével el fogok veszíteni.

Szívhang

Fogadj el

Tükröd homályában

 

ahogy tükörbe nézel
hátad mögött láthatatlan állok
s nézem
hogy bogozod reggeli hajad

szemeid árkában létem apró nyoma
hogy a minden lehettem neked
- múltad feledve már nincs gondod rám

utazunk térben és időben
búcsúzunk szépen és csúnyán
és sohasem látjuk egymást

kezemmel nem érinthetlek
szavammal nem becézhetlek
mert durva kővé válsz
s elfordulsz
- aranyló mosolyod másnak tartogatva

hol van a nekem nyílt virág
csak a szenvedés múlhatatlan
a tiltott gyümölcs csalárd íze
mely boldogtalan sodor tovább
örök rabság magányával áldva

Kedves, jó éjszakát

Szeretettel köszöntök minden Édesanyát,Nagymamát,Kismamát,és gyermekét(-keit) egyedül nevelő férfitársamat!

Áldott, békés Karácsonyt minden Olvasómnak, Barátomnak!

Fény gyúlt... from SPERO on Vimeo.

Írta, zenét, videót szerk. előadja: tövis