Kedves, jó éjszakát

  
vállamon
bókol
az este

fülembe
zeng
a
távoli
harangszó

fejed
elárvult nyomát
keresem
mellkasom gödrében

itt
leng
kósza
illatod
a
levegőben
/ kezed
marokja
gyűrt
párnám
ráncában /

mégsem
talállak

pedig
velem
alszik
immár
az
el nem
cirókált simogatás
az
el nem
csókolt csók
a
soha
el nem
mondott vallomás

az
álom
zsarnoka
ágyam szélénél
lesben áll

fojtó torokkal
köszönök:
kedves
ha
hallod
szép
jó éjszakát

Búvármadarak

 Szeretettel K.I-nak

1

 

látod jó uram

hogy játszik a fénnyel

az alkonyi tenger

ezüst halpikkely

fodra a víz ameddig szemem ellát

Hélios nyakig mártózik bele

így játszol szívemmel

hűségemmel

mely biztosabb Atlas vállainál

tartom erősen

- mint ő a földgolyót.

nem szeretlek tán

tűzasszonnyi hévvel

nem nyitom meg

boldogan ágyékomat este

gyönyörért ágaskodó

dorongod csillapulásáért

mily vétkem van

hogy nem ölelsz forrón

csak arcod borús gond redőid látom

tán nimfák csókjáról álmodozol

ezért kerülöd hitvesi nyoszolyánk

 

Alcyoném, kedvesem

tested kívánom, nem szűnt meg

az érzés

egyetlen vagy az asszonyok között

kivel csillapítom vágyam

s a kéjben

oly lelkes örömmel osztozom

de vár az út

ki kell tudakolnom

mi céljuk van az isteneknek velem

induljak e harcba

sikerrel járok-e

- megmondják Delphoi

látói a forrásnál

miként cselekedjek

hogy sorsom kedvezzen

 

vigyél magaddal

óh Ceyx

melletted lenni most

kötelesség nekem

kivel jóban

örömben osztozom

annak próbáit is

büszkén vállalom

ezt kívánja

tiszta lelkiismeretem

- a tenger tudom veszélyes

nem egyszer láttam apámnál

tört gerincű hajók vergődését

partra vetett tépett vitorlák romjait

 

ne félj szépségem

ígérem

kétszer telik meg a hold az égen

s visszatérek

édes öledbe megint

hajad sátrába bújni

forró testedre fonódni

 

Kedvesem Ceyx

ha menned kell

s végleg nem rendít meg szavam

indulj szárazföldön

s ha hosszabb is utad

várok rád híven

míg jelölt égi útját bejárja a hold

s erős karod nem ölel lelkesen

óvlak a tengertől

érzem

 

gyönyörűm

hogy gyorsan visszaérjek

tenger a legjobb út

ezt meg kell értened

ne félj nem lesz baj

eloszlik kételyed

s hamarost boldogan

eggyé válok veled

 

Alcyone szeme könnyekkel

látva hogy hiába

nem győzi meg urát

csillagdíszű Nox

ki őrizte az álmát

 

 

2.

 

Aurora harmatcseppjeit

szórja fia halálán

szomorkodva

mikor Alcyone

férjét a  hajóhoz

kíséri

mely tengeren

szelíden áll

árbocával éggel dacolva

 

vitorláit

szorgos kezek bontják

- indulni kell rögvest

az idő ennek kedvez

 

langy fuvallat

az mi most lengedez

mikor

a drága Ceyx fürtjeit

igazgatja zavartan

az arcot

mit féltve jövőtől

homloka mögé mélyen belevés

vad csókkal búcsúzik

mintha utolsó kortyot

sivatag homokján

inná be az ajka

 

Ceyx is megdöbben

- mi ez a szenvedély

vidám mosollyal elütné

inkább a bús búcsút

 

serényen

- fedélzetre szökken

integet keze

szíve szorul

mint fogoly madáré

dobog hevesen

 

- Alcyoné könnyezik

kezével simogatja

a távolodó kedves

lassan szürkülő teste

kontúrjait

 

vitorlát bont lágy szellő

karján libbenve

tovafut a hajó

szelve kétoldalt

a freccsenő vizet

dolgos hajósnép

húzza a kötelet

surranó delfinek

kísérik a gályát

 

ahogy a napszekér

zenitről lebuka

fehérleni kezdett

 az égek legalja

felgyorsult a szél

dagadt a vitorla

széllel kibélelve

a tengert hasítva

sirályok vijjogtak

baljós jelet hozván

feketébe váltott

a távoli homály

gomolygó felhőfüst

lepte el az eget

morajlott bősz Zeusz

a tenger remegett

villámok cikkantak

megeredt az eső

dörög csattog minden

- hú micsoda idő

 

a hajó dülöngél

labdázik

hevesen

Eurus

ki

dobálja, himbálja

épp mihez van kedve

 

kormányos ordít

magából kikelve

árbochoz vitorlát kötni

kell szaporán

tajtékot vet 

az elem a hajó oldalán

átcsap

a fedélzet térdig vízben áll

csörtet feléjük 

égbeszökő ár

elsöpör mindent

ami útjába jár

- széttörve vitorlát

 

karok merednek

vízből segítségre

de nem jön a mentség

pusztulás a vége

sírjuk odalenn

a mélynek fövenye

 

Ceyx is vízbe hull

- Alcyoném kedvesem

Kiált félelmesen

- ajka nyílásán

tódul be a sós ár

zúgás mossa el

örökre hangját

teste vergődve lassan alászáll

 

 

3.

 

Alcyone felriad

rossz álom ez talán

Ceyxot láttam

Kháron ladikján

 

Morpheusz

csalfa csínye ez csupán

édesem – halott

szólongat engemet

kezét felém nyújtja

de el nem érhettem

aztán eltűnik

majd újra megjelen

– tenger fogságában

végzete odalenn

 

éjjel le s fel járkál

várva pirkadatot

A tengerhez rohan

kémlelni a habot

mit parton kisimít

a megnyugvó tenger

Kajla Zephyros felkapja

vidáman

kibontja Alcyone

leomló dús haját

Kendője lecsúszik

– ő szoborként áll

 

nézi a nagy vizet

mely titkot rejteget

Ceyxot

csak őt hozza vissza nekem

– ezt mormogja

ajkával e szavakat

ismételve mondja

 

rossz sejtése

ám feltamad újra

szíve megdermed

tengerre pillantva

mely deszkákat sodor

a homokos partra

 

vitorla darabja

ring amott a vizen

a láthatár szélén

egy emberi test libben

– azt hozza felé a víz

 

óh

szegény

ki uraltad a tengert

most

holtan himbál

tetején

 

ki lehet ő

– egy szerencsétlen hajós

ki vízbe fúlt

viharban

mily szomorú fátum

hogy bevégeztetett

de amint közelít

a testnek látványa

szíve hatalmasat üt

mellkasába

belegázol futva

tengernek habjába

 

Ceyx édesem

kiáltja a szája

zokogva harcol

dől hullámok árja

hogy a halott testhez

végre odaérjen

 

Két kezébe fogja

holt kedvese arcát

égre tekintve átkozza a sorsát

 

kezéből szárny lesz

toll nő fehér karra

ajkából a csőr

fájdalmát rikoltja

szó többé angyalit

nem suttog kedvesen

mámorító dalba

sem fog már lelkesen

suhanva felrepül

mint a nyíl úgy száll

az égre rebbenő

szép búvármadár

 

holt testből

Ceyx is

Új életre kelve

surrogva felröppen

 

együtt repülnek 

magas

tiszta  égre

hogy együtt szálljanak

imígy egyesülve

most már

mindörökre

 

  Ovidius: Metamorphoses – ford.: Devecseri Gábor - felhasználásával

 

 

 

 

A halak a felhők közé jutnak

 

csendes

gyöngyöző patakok

hullámok

egymást ölelő színuszán

nyargalászó

tarajas csikó-csobbanásig

 

éles köveken

vágtató zúgókon át

vad karmok közt

- villámként cikázva

 

hajszol 

húz

vonz

tör

zúz

az akarat

- az erő

 

ősi ösztön

űz

hajt

- lépegetve

repülve 

láb nélkül

égbe

meredő 

víz-tornyokon

 

ömlő

vérrel

sebekkel

 

fájdalommal

hajszoltan

 

önfeláldozón

küzdeni 

 

életért

- szerelemért

Intelem az elhagyott férfitől...

gyönyör oltárán áldozva
a pillanatért
eldobod durván
a lélek szerelmét

rajta hát

pereg
az idő homokja

eljön majd a perc
mikor mindenből kifosztva
az elhagyott érzést kívánod vissza

Orpheus keresi elveszett kedvesét

hasztalan szólítom
de nem jön felelet
dalomra bújik
buzgó fényesség
s arannyal önti
földön ki jár
lábamhoz térdel
mezőn szekérnyi  virág
csodálva
lantom bús énekét

szarvas és medve tör utat
erdő bozótján
fák tiltó ágai közt
együtt sírni
zokogni velem

hol vagy
óh
Eyridice
hol
jársz
merre visz a lépted

Hades ölelő karja
dermedt
sötét nászágya vár
árnyakon át
sívár lelkek temetőjén
bolyongsz
s nem szólsz
hang nélkül él benned
ki nem mondott
nevem
mit el nem tüntethet
soha
az ezerarcú halál

kígyó volt
ki rád
fröcskölte
meredt testének
kiömlő mérgét
s lehunyt szemed
már a Styxen átrepitett
birodalmába
a nem élőknek

Persephone
ki megszántad
szerelmes férfiszívem
bánatát
engedted
hogy keressem
addig
még sarum véresre töri lábam
fáradtságtól remegőn
édes kacagását újra hallhatom
ahogy ő szólít
hajnalom
friss
üde hirnöke kedves hangján 
csacsogó madárdalán

kincsem
az ki ölemben
majd
menedéket keres

add meg
hát
Hades
óh
alvilág ura
hogy újra
szőhesse élete fonalát
mint vadrepkény fussa be
éveit
földi boldogság
szivárvány-hídja

ajándék
mit tőled kérek
zálogul fogadd
senki életem

ösvényt jelöltél
melyen feljutok
s utánam
- mondod
elküldöd Őt

szememmel csak
ott fönn
a felvilágon
ott újra
láthatom

mily hosszú az út
tüskés bozót
szomjas sivatag
mi próbát tesz
gyarló fáradt testemen

vajon követsz-e kedves
érzem-e
még forró ölelésed
rámfonódó tested
álom- illatát

árny borít
szikla áll utamba
de keresem a Fényt
miben fürödni
édes arcod újra láthatom

jössz-e
vajon
követsz-e
vagy fordulsz
gerjedve intő férfiak felé

nem ezt nem
hagyhatom

fordulok vissza
megnézem
itt vagy-e

arc árnya tűnik
sejtelmes homályban
nyújtanám kezem
de csak távolodik
belemosódik rideg valóságba

eltűnt
véget ért

kiáltom neved

futnék feléd
már késő
messzíről hallom
még
e-k től zeng
a sikoltó felelet

nincs már
remény

ég kékje
örömöt többé
nem hoz nekem
Vénusz már elkerül
többé
nem jár víg táncot velem

eljön az ősz

vörössárga levél

zörög az ág hegyén

- egyedül lengedez       

a ropogó hó
már innen
elrepít

ha

kincsem 

Eyridicém

nem lesz soha velem