2012. május 5., szombat

Szeretettel köszöntök minden Édesanyát,Nagymamát,Kismamát,és gyermekét(-keit) egyedül nevelő férfitársamat!

2011. december 21., szerda

2011. december 19., hétfő

2011. október 12., szerda

Nevem: tövis





Amikor haldokolva feküdtem a kórházi ágyon, feleségem behozott egy a kertünkben termett rózsát.
Arról a bokorról származott, amelyik ablakunk alatt díszlett, és amelyet legjobban szerettem.
Pink színű, éppen nyíló bimbójú, finom illatú, szúrós szárú rózsa volt. Egy vizespohárba tette az ágyam mellé.
Egyszer mikor együtt csodáltuk szépségét, azt találtam mondani Zsókának, hogy nem szeretem, ha a rózsát megfosztják töviseitől, hiszen azzal védi magát a külvilág pusztító hatásaitól, és az hozzátartozik szépségéhez.
Mi emberek is csak hibáinkkal együtt lehetünk szépek, még ha azt olykor sokféle okból, erősen titkoljuk is. Megtehetjük, ha nem látható, kézenfekvő az, amit magunkról igaztalanul, hiúságból, vagy érdekből állítunk.
Mint minden természeti lénynek, a rózsának is joga van védekeznie.
Ő ezt őszintén láthatóan teszi, tövisekkel körülvéve magát.
A természet nem hazudik, nyílt és mindig igazat mond.
Egy tiszta pillanatomban láttam, hogy Zsóka nincs mellettem. Kiment a kórteremből.
Kivett em a rózsát a pohárból és magamhoz szorítva, szívtam magamba, bódító, de mégis erőt adó illatát.
Valószínű elaludhattam, mert mikor újra felnyitottam a szemem, feleségem bontogatta ki vérző tenyeremből az erősen szorongatott virágot.
Most is érzem sós könnyeivel keveredett csókját, ami után az ajtóból sokszor visszatekingetve, erőltetett mosollyal búcsúzott.
Amikor őt temettük, a lemenő júniusi nap fényében egy tengelic énekelt, a természet búcsúját mondva, csodálatosan, a ravatalozó szélén.
A papunk nem tudta hosszú percekig elkezdeni a gyászbeszédet.
Nyolc éve éltem túl halálom, Zsóka azóta vár rám odaát.
Mindig biztatott az írásra. 2003 óta írok.

2011. június 15., szerda

Fehéren feketén





ha hozzá térdepelsz
föléd magasodik
túlnőve fentről
számára
pondróvá válsz alant

ha kitárod szíved
hol szerelmed
magvai nyílnak
tiszta lélekkel
bontják virágukat
- a hamis kertész
tőből kiszakítja
hogy fájjon
- a gyökérből új
ne sarjadhasson

hinni
csak magadban
bízni
csak erényedben
tudsz

a Fény benned van
az igazság
mindennek kezdete
gyújts meg
hogy lángoljon
égjen

a hiányok betöltődnek
a görbe utak
egyenessé válnak

gonosz akarat
nem győzhet
őszinte hit felett

gúny
és kacaj martaléka
nem lehet
ki
halálból visszatért
- új élettel áldott

egy világ
óvja
gyámolítja

hisz dicsővé az válik
ki magát nem dicséri
győzelmeit
nem festi az égre
nem harcol
mert lényével győz

örök maradandót alkot
mert hibáival
veszít
jóval
rosszal
békén jár az úton

mert
a neve

Ember