Kiálts tüzet

 

barbár gyönyöreim

aranyfogatát véresre

vert lovak repítik

 

ifjúkori

ideák dőlnek halomra

lidérc álom-vágyak

szirén

csókok

ölelések

felvillanva sodródnak tovább

 

árnyakat görgetnek a felhők

tenger viharát

rettenti

szemem

Isten felém nyújtott ujját

el

nem érhetem

 

csipkés szárnyaim

tört vitorláival

Zephyros könnyű

vállára

többé nem ülhetek

 

egyedül vagyok

senki

semmivel

bennem

karonfogva jár

 

néma a hangszer is

virágtalan a váza

üresség szelleme

szálldos

lélek-sikátor

csikorgó ajtaján

 

kiálts tüzet

s

a parázs még

lángra lobban