Tükröd homályában

 

ahogy tükörbe nézel
hátad mögött láthatatlan állok
s nézem
hogy bogozod reggeli hajad

szemeid árkában létem apró nyoma
hogy a minden lehettem neked
- múltad feledve már nincs gondod rám

utazunk térben és időben
búcsúzunk szépen és csúnyán
és sohasem látjuk egymást

kezemmel nem érinthetlek
szavammal nem becézhetlek
mert durva kővé válsz
s elfordulsz
- aranyló mosolyod másnak tartogatva

hol van a nekem nyílt virág
csak a szenvedés múlhatatlan
a tiltott gyümölcs csalárd íze
mely boldogtalan sodor tovább
örök rabság magányával áldva