Wiliam Shakespeare: Romeó és Júlia

Wiliam Shakespeare: Romeó és Júlia

2. SZÍN

Capuleték gyümölcsöskertje.

ROMEO
Csak a sebetlen gúnyol így sebet.
De csitt, mi fény nyilall az ablakon?
Ez itt Kelet és Júlia a Napja! -
Kelj, szép Nap, és az irigy holdat öld meg,
Mely már beteg és bútól sápadoz,
Mivel te, a szolgálólánya szebb vagy.
Ne légy cselédje hát, irigykedik rád.
Az ő avítt-zöld, Vesta-szűz-ruháját^[6]
Viselje a bolond, de nem te; vesd le.
Ez itt a hölgyem! Itt az én szerelmem!
Ó, bár tudná, hogy az! -
Beszél, de nem hallom szavát: sebaj.
Szeme beszél, majd felelek neki.
Jaj, vakmerő én: nem hozzám beszél:
Az ég két legtündöklőbb csillagának
Tán dolga volt s megkérték, hogy szemével
Csillogjon addig, míg ők visszatérnek.
És hogyha fönn ragyogna a szeme -
A csillag elsápadna fényes arcán,
Mint mécs a napban, és szeme az égen
Úgy égne, hogy minden madárka dallal
Köszöntené, azt vélve, itt a hajnal.
Ni, most lehajtja arcát a kezére!
Ó, bár lehetnék kesztyű a kezén,
Hogy az arcához érjek!

JÚLIA
                Jaj nekem.

ROMEO
                        Szól: -
Szólj újra, fényes angyal, mert az éjben
Fejem fölött nekem oly glóriás vagy,
Akár a mennyek szárnyas hírnöke,
A visszatorpanó, döbbent halandók
Fehéren-égre-ámuló szemének,
Míg nézik őt, hogy száll a lusta felhőn,
A lég hullámain és elvitorláz.
JÚLIA
Ó, Romeo, mért vagy te Romeo?
Tagadd meg az atyád, neved hajítsd el,
S ha nem teszed meg, esküdj édesemmé
És nem leszek Capulet én se többé.

ROMEO
Hallgassak-e vagy szóljak-e neki?

JÚLIA
Csak a neved ellenségem, csak az: -
Te önmagad vagy és nem Montague.
Mi az a Montague? se kéz, se láb,
Se kar, se arc, se más efféle része
Az embereknek. Ó, hát légy te más név!
Mi is a név? Mit rózsának hivunk mi,
Bárhogy nevezzük, éppoly illatos.
Így hogyha nem hívnának Romeónak,
E cím híján se volna csorba híred.
Romeo, lökd a porba a neved,
S ezért a névért, mely nem a valód,
Fogd életem.
ROMEO
        Hadd fogjalak szavadnál.
Hívj édesednek s újra megkeresztelsz.
Így nem leszek már Romeo soha.
JÚLIA
Ki vagy te, ki az éjbe burkolózva
Megloptad az én titkomat?
ROMEO
                        Nevem
Nem mondhatom meg a számodra, nem.
Utálom a nevem, te drága szentség,
Mert néked ellenséged a nevem.
Ha írva volna, nyomban összetépném.
JÚLIA
Nyelvedről a fülem még nem ivott
Száz szót se, mégis ösmerem a hangját:
Nem Romeo vagy, nem egy Montague vagy?

ROMEO
Egyik sem, édes, hogyha nem óhajtod.

JÚLIA
Hogy jössz be hozzánk, mondd nekem s miért?
A fal magas, megmászni is nehéz
S halál e hely - hiszen tudod, ki vagy -,
Ha rokonaim rád találnak itt.
ROMEO
Szerelmem könnyű szárnyán szálltam által:
Kőgát sosem riasztja a szerelmet,
Mit megtehet, meri is a szerelmem,
Nem szeghetik utam rokonaid.

JÚLIA
De hogyha észrevesznek itt, megölnek.

ROMEO
Ó, több veszély van a te két szemedben,
Mint húsz kardjukban: nézz reám szelíden,
S nem árt nekem ádázkodó dühük.

JÚLIA
Jaj, a világért meg ne lássanak.

ROMEO
Az éj palástja eltakar előlük,
S ha nem szeretsz, hadd leljenek meg ők.
Hadd haljak inkább a haragjuk által,
Mint hogy szerelmed nélkül haldokoljak.

JÚLIA
De mondd, e helyre kicsoda vezérelt?

ROMEO
Szerelmem. Az unszolt keresni téged.
Adott tanácsot s én neki szemet.
Én nem vagyok hajós, de bárha volnál
Oly messze, mint a tengermosta partfok,
Ily áruért bizonnyal útrakelnék.
JÚLIA
Az arcomon az éj álarca, látod,
Másképp leányos pír kendőzné arcom,
Azért, amit ma éjjel elkotyogtam.
Az illem - ó -, az illem azt kívánná,
Hogy visszaszívjam, ámde félre illem!
Szeretsz-e? Majd így szólsz - tudom -: "szeretlek" -
S bízom szavadban, ámde mégsem esküdj,
Mert a szerelmeseknek hitszegésén
Jupiter^[7] is kacag. Ó, Romeo,
Valld meg nekem nyíltan: szeretsz-e, kedves:
Ha azt hiszed, hogy könnyen kapsz meg engem,
Morcoskodom, nemet mondok kacéran,
Hogy udvarolj, másképp nem, a világért.
Szép Montague, lásd, lágy vagyok, nagyon,
S azt véled így, hogy könnyűvérű voltam,
De bízz te bennem, hűbb leszek tehozzád,
Mint kik ravaszdin kelletik maguk.
Talán magam is ezt teszem - bevallom -,
De észre sem vettem, mikor kilested
Bús vallomásom: most azért bocsáss meg,
S ne szalmalángnak tartsd beösmerésem,
Mit a sötét éj fölfedett neked.
ROMEO
Az áldott holdra esküszöm, kisasszony,
Mely a gyümölcsfákat ezüstözi -
JÚLIA
Ne arra esküdj, a hold változékony,
Havonta másul az körös futásán,
Attól szerelmed éppoly ingatag lesz.

ROMEO
Mire esküdjem?

JÚLIA
                Semmire sem esküdj:
Vagy jól van, esküdj édes tenmagadra,
Bálványképemre, az én Istenemre
S hiszek tebenned.

ROMEO
                Hogyha hű szerelmem -

JÚLIA
Nem, mégsem esküdj: bár tetszel nekem,
De ez az éji frigy sehogy se tetszik.
Oly hirtelen, meggondolatlan és gyors,
Akár a villám, amely elcikáz
S te azalatt még ki sem mondhatod:
"Villámlott." Édesem, jó éjszakát.
Szerelmünk bimbaját a nyári szellő
Virággá érleli, ha látlak újra.
Jó éjt, jó éjt! Oly csöndesen aludj,
Mint amilyen szívem nyugalma - úgy.

ROMEO
Hát így bocsátasz el, ily éhesen?

JÚLIA
Hát mit kívánsz ma éjjel, édesem?

ROMEO
Esküdj hűséget, mint tenéked én.

JÚLIA
Hisz én előbb esküdtem, meg se kértél.
Jaj, bár ne is esküdtem volna meg.

ROMEO
Ó, visszavonnád esküdet s miért?

JÚLIA
Hogy tiszta szívvel újra visszaadjam.
Ám arra vágyom, ami az enyém már:
Szerelmem oly nagy, mint az óceán
S oly mély, adok neked belőle, lelkem
S több lesz nekem: mindkettő véghetetlen.
Neszt hallok ott bent, Isten áldjon, édes!
Dajka a szobából Júliát szólítja
Megyek, dadus, szép Montague, legyél hű.
Várj egy kicsit, azonnal itt leszek.
Bemegy a szobába
ROMEO
Ó áldott, áldott éj! Mivel hogy éj van,
Félek, hogy az egészet álmodom csak,
Oly bűvös-bájos, túlédes valónak.
Júlia fönn visszatér
JÚLIA
Pár szót, szívem, aztán jó éjszakát.
Ha tisztesen szeretsz és célod az,
Hogy elvegyél, izend meg azt nekem
Azzal, kit elküldök hozzád ma reggel,
Hol és mikor tartjuk meg esküvőnket?
S én életem a lábadhoz rakom,
S követlek, én uram, akárhová.

DAJKA
(belülről) Kisasszony.

JÚLIA
Tüstént megyek. De hogyha másra gondolsz,
Kérlek -

DAJKA
(belülről) Kisasszony!

JÚLIA
                        Jó, no jó, megyek már:
Hagyd abba ezt s hagyj engem bánatomnak:
Szóval üzend meg reggel.

ROMEO
                        Isten engem.

JÚLIA
És most ezerszer is jó éjszakát.

ROMEO
Rossz éjszakát, mert fényt csak arcod ád.
Júlia bemegy
Futunk a kedveshez, mint kisdiák,
Ki könyveit vidáman sutba vágja,
S úgy válunk tőle, mint a kisdiák,
Ki szontyolodva ballag iskolába.
Lassan indul. Júlia visszatér
JÚLIA
Hiló, hiló. Mint solymász suttogok,
Ki visszacsalja jámbor madarát!
Rekedt a rabság, fönnen nem beszélhet,
Másképp a Visszhang odvát is betörném
S légtorka elrekedne a szavamtól,
Úgy szólogatnám Romeóm nevét.
ROMEO
A nevemet most lelkem hívogatja:
Ezüst a kedves édes hangja éjjel,
Lágy muzsika figyelmező füleknek.

JÚLIA
Romeo!

ROMEO
        Édesem!

JÚLIA
                Hány órakor
Küldjek tehozzád majd reggel?

ROMEO
                        Kilenckor.

JÚLIA
Ott lesz bizonnyal. Húsz év múlik addig.
Mért hívtalak is vissza? Elfeledtem.

ROMEO
Hadd álljak itt, amíg eszedbe nem jut.

JÚLIA
De elfelejtem ám, ha itten állasz;
S az jut eszembe, hogy te vagy előttem.
ROMEO
Akkor csak állok, hogy mindent feledjél
S én is feledjem házam és hazám.
JÚLIA
Mindjárt virrad. Jó volna már, ha mennél,
De nem tovább, mint pajzán lányka sólyma,
Amit fölugrat egy kicsit kezéről -
Szoros bilincsén a szegény rabot -,
Aztán selyemzsinórja visszarántja,
Mert boldog és irigyli, hogy szabad.

ROMEO
A madarad lennék.

JÚLIA
                Ha az lehetnél.
De úgy becéznélek, hogy belehalnál.
Jó éjt! Jó éjt! Lásd, válni is alig
Tudok s jó éjt kívánnék - hajnalig.
Bemegy
ROMEO
Pilládra álom, a szívedbe béke!
Mint álom, béke lengenék fölébe.
A szentatyához kell most elszaladnom,
Hogy gyámolítsa e boldog kalandom. (El)