1 látod jó uramhogy játszik a fénnyelaz alkonyi tengerezüst halpikkely fodra a víz ameddig szemem ellátHélios nyakig mártózik beleígy játszol szívemmelhűségemmelmely biztosabb Atlas vállaináltartom erősen- mint ő a földgolyót.nem szeretlek tán tűzasszonnyi hévvelnem nyitom meg boldogan ágyékomat estegyönyörért ágaskodó dorongod csillapulásáértmily vétkem vanhogy nem ölelsz forróncsak arcod borús gond redőid látomSzeretettel K.I-nak
tán nimfák csókjáról álmodozolezért kerülöd hitvesi nyoszolyánk Alcyoném, kedvesemtested kívánom, nem szűnt megaz érzésegyetlen vagy az asszonyok közöttkivel csillapítom vágyams a kéjben oly lelkes örömmel osztozomde vár az útki kell tudakolnommi céljuk van az isteneknek veleminduljak e harcbasikerrel járok-e - megmondják Delphoilátói a forrásnálmiként cselekedjekhogy sorsom kedvezzen vigyél magaddal óh Ceyxmelletted lenni mostkötelesség nekemkivel jóbanörömben osztozomannak próbáit is büszkén vállalomezt kívánja tiszta lelkiismeretem- a tenger tudom veszélyesnem egyszer láttam apámnáltört gerincű hajók vergődésétpartra vetett tépett vitorlák romjait ne félj szépségemígéremkétszer telik meg a hold az égens visszatérek édes öledbe meginthajad sátrába bújniforró testedre fonódni Kedvesem Ceyx ha menned kells végleg nem rendít meg szavamindulj szárazföldöns ha hosszabb is utadvárok rád hívenmíg jelölt égi útját bejárja a holds erős karod nem ölel lelkesenóvlak a tengertől érzem gyönyörűmhogy gyorsan visszaérjektenger a legjobb útezt meg kell értenedne félj nem lesz bajeloszlik kételyeds hamarost boldoganeggyé válok veled Alcyone szeme könnyekkellátva hogy hiába nem győzi meg urátcsillagdíszű Noxki őrizte az álmát 2. Aurora harmatcseppjeit szórja fia halálánszomorkodvamikor Alcyoneférjét a hajóhozkísérimely tengeren szelíden áll árbocával éggel dacolva vitorláit szorgos kezek bontják- indulni kell rögvestaz idő ennek kedvez langy fuvallat az mi most lengedez mikor a drága Ceyx fürtjeitigazgatja zavartanaz arcotmit féltve jövőtőlhomloka mögé mélyen belevésvad csókkal búcsúzikmintha utolsó kortyotsivatag homokján inná be az ajka Ceyx is megdöbben- mi ez a szenvedélyvidám mosollyal elütnéinkább a bús búcsút serényen- fedélzetre szökkeninteget kezeszíve szorulmint fogoly madáré dobog hevesen - Alcyoné könnyezikkezével simogatja a távolodó kedveslassan szürkülő teste kontúrjait vitorlát bont lágy szellő karján libbenvetovafut a hajószelve kétoldalt a freccsenő vizetdolgos hajósnép húzza a köteletsurranó delfinekkísérik a gályát ahogy a napszekér zenitről lebukafehérleni kezdett az égek legaljafelgyorsult a széldagadt a vitorlaszéllel kibélelve a tengert hasítvasirályok vijjogtak baljós jelet hozvánfeketébe váltotta távoli homálygomolygó felhőfüst lepte el az egetmorajlott bősz Zeusza tenger remegettvillámok cikkantak megeredt az esődörög csattog minden- hú micsoda idő a hajó dülöngél labdázikhevesenEuruski dobálja, himbáljaépp mihez van kedve kormányos ordítmagából kikelveárbochoz vitorlát kötnikell szaporántajtékot vet az elem a hajó oldalánátcsapa fedélzet térdig vízben állcsörtet feléjük égbeszökő árelsöpör mindentami útjába jár- széttörve vitorlát karok merednek vízből segítségrede nem jön a mentségpusztulás a végesírjuk odalenn a mélynek fövenye Ceyx is vízbe hull- Alcyoném kedvesemKiált félelmesen- ajka nyílásán tódul be a sós árzúgás mossa el örökre hangjátteste vergődve lassan alászáll 3. Alcyone felriadrossz álom ez talánCeyxot láttamKháron ladikján Morpheusz csalfa csínye ez csupánédesem – halottszólongat engemetkezét felém nyújtjade el nem érhettemaztán eltűnikmajd újra megjelen– tenger fogságában végzete odalenn éjjel le s fel járkálvárva pirkadatotA tengerhez rohan kémlelni a habotmit parton kisimít a megnyugvó tengerKajla Zephyros felkapjavidáman kibontja Alcyone
leomló dús hajátKendője lecsúszik– ő szoborként áll nézi a nagy vizetmely titkot rejtegetCeyxot csak őt hozza vissza nekem– ezt mormogjaajkával e szavakatismételve mondja rossz sejtése ám feltamad újraszíve megdermed tengerre pillantva mely deszkákat sodora homokos partra vitorla darabja ring amott a vizena láthatár szélénegy emberi test libben – azt hozza felé a víz óh szegényki uraltad a tengertmostholtan himbáltetején ki lehet ő– egy szerencsétlen hajóski vízbe fúltviharbanmily szomorú fátumhogy bevégeztetettde amint közelít a testnek látványaszíve hatalmasat üt mellkasábabelegázol futva tengernek habjába Ceyx édesemkiáltja a szájazokogva harcol dől hullámok árja hogy a halott testhez végre odaérjen Két kezébe fogja holt kedvese arcátégre tekintve átkozza a sorsát kezéből szárny lesztoll nő fehér karraajkából a csőrfájdalmát rikoltjaszó többé angyalit nem suttog kedvesenmámorító dalbasem fog már lelkesensuhanva felrepülmint a nyíl úgy szállaz égre rebbenőszép búvármadár holt testbőlCeyx isÚj életre kelve surrogva felröppen együtt repülnek magastiszta égrehogy együtt szálljanakimígy egyesülvemost már mindörökre Ovidius: Metamorphoses – ford.: Devecseri Gábor - felhasználásával
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése