Trisztán bánata

hallod Izolda
hogy morajlik a tenger
tajtékot vet
partra fut a habja
ahol
léptünk nyoma volt
a homokban
lassan semmivé
simul
- elnyeli perc gyermekét
az idő

szeretsz-e még
mondd
ki ápoltál
sebemet kötözted
hajad sátra alatt
életre leheltél
most
más férfi ölel
súgja füledbe
gyöngyöző szavakat


látod kedvesem
fekete lovasok jönnek
harcra készülök
s te mással mész táncba
csak lopott
mosoly jut nekem

hangod dallama
simogató kezed
valahol elveszett


a vágy
lassan felemészt
hűség
kínja feszít
elszáll az értelem

üres karomban
haldoklik
örökre
lehunyva szemét
a végzetes szerelem