Őszi álom

koppanva
gurul
tova
a vadgesztenye
sikoltva
szalad az aszfalton
- nehéz pára
megül a dombokon

kapum
halkan csikordul
- magam
is rozsdásodom
fáról
csak
hull
ringva
ringatózva
a
pödrött szélű
zörgő
levél

nem
látom már
a fényszimfóniát
homály
hályoga
szememen
fehér ruhádban
nem libbensz elém
nem nevet
két opálgyöngy szemed
nem ölel át
csillag-tekinteted

eltűntél
holdam
árnyékában
agytekervényeim
barázdált sűrűjében
nem
hivlak
elő
többé

csak a nyaram
vitted
el
s
ifjúi hitem
hogy létezik
hogy van
hogy nem csak
őrült költők
képzeteiben
jön elő
gyötrelmes
éjszakákon

tűnik
a
varázs
lassan
múlik világom
mint
feketerigó
rövid lépte
- szökell
a levegő

szám szegletében
bilincsben a mosoly
csend rabja
a kimondott szó

- pókszálon
lovagol
arcom
vigasztaló
tekergő szellő

nehéz
almaillat
kering
álmosan heverő
bokrok alján
csiga húzza
nyálán
s billenti
vállára
sárpettyes
házát

sötétedik

falum
harangja szól
helyettem
magunkért
egy
elvesztett
csodaszép
szerelmes
álomért