Áruló csók - egyéjszakás szerelem

egy
kócos csillag
hajnalt
készült
fésülni
egy
komor éjszakába

- lábamhoz húzódva
meséltél
szerelemról

vakhitemből
látóvá
lenni
nagyon fáj
mint szavak
hűvös permete
mely záporával
bimbót is pusztít

mikor
a
partról
bíztató
az érte
fuldoklót
öli meg
hozzádobott
mentőövvel

kalitkából
madarat tesz
szabaddá
de gémber
szárnyaival
többé már
nem
törőd'

hajózni akarna
de
a felhúzott
vitorlát
nem
örökös szélbe
- ellene
feszíti

elárult csókod
kinyítva csukódik
két dobbanás között
a verdeső szív

tolvaj éj leple alatt
világunkat veszni
igen
- te akartad

Szívhang

bordakupola szentélyben
fáradó
szív lapul

ritmusra hangol
a szent izomcsomó

Liám
Liám
Liám

döngve térdel eléd
a
vérrel írt
szerelmi orgonaszó

Fogadj el

ha csillagok fénye
már nem vakít
homállyal áldoz
s a tengerbe hull
fogadj el

ha Nap gömbje felfelé
törtet izzón
s mosolyát
már nem vetíti rád
fogadj el

ha a szél vadul tépi
a fákat
s lágyan arcodat
már nem simítja többé
fogadj el

ha világok készülnek
- ellened
tedd tenyerembe
- két kezed
hadd legyek most már
- mindened
fogadj el

Hiányzol

mint
száraz földnek
a
hűsítő zápor

mint
csillag fényének
az éjsötét

mint
harmatcsepp
éledő fűszálon

mint
alvó karomon
szétterüló hajad

mint
arcodról csókom
lehelt melege

mint
Júlia balkonjáról
Romeo tenyere

- hiányzol

Penelopé vár

lidércfények
kecsesen imbolygók
tüzesek

- láss
hajós
zátonyra futhat a vitorlás

ne csak nézz
- mint ki reményt lát
nem
csoda az
pusztán
látomás
- mit vágyad
vetít
megfeszített szíved rejtekébe

szirénhang
mit
hallasz
csábosan hív
- a paradicsomi ének
habokban
egye sülni kéjjel
- haláloddal

légy bölcs
derék
Ulysses
hajózz
a csendes kikötőbe

szép Pénelopéd
hűséggel
csak rád
vár

Bőgünk és meghalunk

széttárt
egekbe emelt
karok
ágboga fejeken
bütykös szemek
fénylenek
felajzva
hevesen

hajnali párát
oszlat a szellő
táguló orrlyuk
készül csatára
kardként csattog
viadorok
csontja
élet vagy magány
a küzdésnek ára

lépked az ünő
csak figyel
szempillát rebbent
a csörtető harcra
az izom megfeszül
bátrak
buzgó félelme
hajt
rőt avar
fordul és kavarog
vérágy terül
az éltető nászra

lerogy
elbotlik
- hallhatatlan
sikoly
elinall
- nyom nem marad
eloszlik
a forró leheletgomoly

a győztes áll
vitéz fejét felvetve
űnők oldalognak
illegve
mellette

nyaldossák vértől
összemocskolt marját
üdvözlik
bikájuk
csodás diadalját

a könyv bezárult
elrejt szeliden
féltőn vigyázva
az óvatos vadon

élünk
választunk
harcolunk
szeretünk
csak magunkat adjuk
- olykor ez is kevés
egy felbolydult
hazug
és őrült színpadon

Largo

 

Habán váza

ölelésében

vérpiros peónia

hullatja szirmát

 

hull

szitál

szállingóz

 

fekete billentyűn - bánat

fehér billentyűn - boldogság

 

halld

könnyed

dallamot játszik

a karcsuló idő 

Bújós vers

éjszaka
melled
nyíló bimbaján
torkos darázsként
csüngtem

kíváncsi ujjaim
öled
buzgó rejtekén
kegyelmet
kerestek

hajad
sátrába
bújtam

öreg vándor
boldog
tétován
- ékes
udvarodban

Égen-földön madarak

karunkra színes tollak
nőttek
- repültünk

azt hittük
a Nap
a miénk
csillagok, felhők
hátára
kapaszkodunk

 
karunkra színes tollak
nőttek
- repültünk

azt hittük
a Nap
a miénk
csillagok, felhők
hátára
kapaszkodunk

surrantak a szárnyak

- hátranéztem

mögülem
elszálltál
- elmaradtál

tollaim hulltak

forróságból jégbe
zuhantam

- újra a Földön


...a parkban az egykori kisfiú sétál
anyját hívja
- ki arcából elsímítja
hosszú,dús haját
- nézd
áh
hagyd csak kisfiam
- az csak egy
megfagyott madár

Ki nem mondott szó

 

átúsztam a hellészpontoszti szorost
hisz remélek
a kripta tőre szívemet járta át
de félek
felvontam fehér vitorlámat
mert még élek
valaki
cirógat
s finom
kézzel
bontogatni
kezdte
töviskerítésemet