Összegömbölyödve aludt, mint azóta is mindig.
Az anyaméhben kucorgó magzat természetes testhelyzete ez a póz, amit felvett az ágynemű alatt.
Hirtelen nyitotta ki a szemét.
Amikor kitárta a spalétot a napfény beömlött a szobába,lebegtetve a felkavart apró porszemeket.
Kitámolygott álmosan a konyhába, és rögtön bekapta az egyik zsíroskenyeret, amit az asztalon talált.
Leült a hokedlire, és szokása szerint hamar befalta.
A bögre tejet is gyorsan utánaküldte.
Felvette fekete klottnadrágját, és elöl a lábfejnél kivágott dorcóját, melyből vidáman kandikáltak ki hosszúra nyúlt lábujjai.
Az atlétatrikót már egyik kezében a következő zsíroskenyérrel együtt vette fel, ami kissé nehezen sikerült, belebelegabalyododva a trikó pántjába, jól összekenve a paprikás zsírral.
A Mama meghagyta előző este, hogy amíg ő dolgozik, hozzon vizet az artéziről a kannákba.
Két sötétkékre festett vizeskanna állt a szűk konyha sarkában.
A fiú megfogta, s megrázta őket.
Az egyik üres volt, a másik alján kotyogott egy kevés.
Kilépett a ház elé, és az égbe meredő pillangóvirágokra öntötte a nyeletnyi vizet.
Gondolt egyet, s mindkét kannát kezébe véve elindult a kapu felé.
A nap buzgón sütött már, mikor bezárta maga mögött a kaput, és kilépett az utcára.
Elnézte az orgonabokron ugráló fészkét kereső feketerigót, aki az összekuszálódó, lombos ágak között bújkálva csettegett hangosan.
Ahogy tovább ment egy bozontos kutya futott elébe, farkát csóválva.
Sokszor látta már ezt a loncsos négylábút, aki valahol az utca elején lakott, de csavargásaiban gyakran tévedt ide a közbe.
- Nincs semmim, amit adhatnék neked. Na jól van ne könyörögj olyan keservesen, majd ha visszajöttem keresek valamit - mondta a fejét forgató, elibeült jószágnak, aki pofáját nyaldosva kuncsorgott élelemért.
A fiú felkapaszkodott a dombra, amerre az út fordult, a kút felé.
Lassan odaért az utca sarkára ahol az artézi kút kékje fénylett a ráverődő napsugárban.
Lerakta mellé a kannákat.
A kút alatt, a bazaltkövek között kisebb tavacska keletkezett az elcsorgatott víztől.
A kövek szélére méhecskék telepedtek, nyelvecskéjüket nyűjtogatva a hideg, átlátszó vizbe mellyel szomjúkat csillapították.
A szemben lévő kerítés szélére ülve figyelte a nyüzsgést, ahogy le és felszállnak, mint apró helikopterek a szomjúzó állatkák.
Mikor megunta mindezt keresett egy kavicsot, s megnyomta a kút karját.
A résbe dugta a kődarabot, így a az nyomás nélkül öntötte magából az éltető elemet.
Az ráfröccsent trikójára, melytől csuromvizes lett, erre összegyürve a hátára hajította.
Teleeresztette a kannákat, amiket aztán nem tudott megmozdítani sem, így kénytelen volt kiönteni mindkettőből a felét.
Rátette a tetejüket, majd elhajítva a kavicsot lassan csoszogva vitte két vézna karjában a kannákat.
Az út túloldalán jött Marika, akit részeges apja küldött el a boltoshoz, hogy bort hozzon neki.
Ott evickélt két üres üveggel telt szatyorral, s átköszönt a fiúnak.
- Ha megvársz, mindjárt jövök, és adok dianás cukrot! - mondta kedvesen mosolyogva.
A fiú nagyot fújtatva letette a kannákat.
Nem szól semmit, de az a semmi azt jelentette, hogy ezért képes lesz egy kicsit várakozni.
Közben szemei egy kovácsoltvas kerítés mögé kallódtak, ahol nagy platánok alatt egy régi díszes oszlopú ház állott, minek kertjében egy padon egy ősz asszony ült mindig, és egy könyvbe irogatott.
Mint mindig most is elkalandozott szeme a papírról, a fák csúcasai felé, a felhők felé...
A fiú két kézzel megfogta a kerítést és befelé kémlelődött.
Nézte, amint az asszony keze sorokat vet a papírra, egyet-kettőt sóhajt, majd folytatja.
Ahogy elmerengett, megkocogtatta hátát valaki.
Marika nyújtotta a dianás cukrot felé.
Kibontotta a selyempapírba csomagolt cukorkát.
Ahogy ráharapott érezte, amint szétolvad nyelvén a jólismert íz, hiszen ha boltba ment a maradék fillérekért ő is dianáscukrot vehetett, innen volt az ismerettség.
A múltkor ő is adott Marikának, így lettek ők cukortestvérek.
- Mindjárt hazaviszem a borokat, aztán jövök és segítek - ajánlotta fel a kislány, és sietve elszaladt.
A fiú újra felvette a kannákat, s bár azok sűrűn verődtek a térdéhez, ami nagyon zavarta a cipelésben, de vitte szótlanul, mintegy önmagának bizonyítva, hogy ő már nagyfiú és ilyen nagy feladatokat is rá lehet bízni.
De meg fogja dícsérni a Mama, ha meglátja a két teli kannát!
Igaz, ezért még még egyszer meg kell tenni a majd nyolcszáz méteres utat, de megéri a Mama kedves szaváért, biztató mosolyáért.
.A lejtőhöz érve nekilódult s bár fékezte lendületét, hatalmasat esett.
A kannák kiborultak.
Marika akkor ért oda, mikor a fiú arcát kezébe temetve csendesen sirdogált, s térdéből két vékony csíkban csorgott végig lábszárán a vér.
- Na, gyere újra megtöltjük - vigasztalta a kislány, s felsegítette a kesergő fiút.
Egy óra alatt végeztek.
A fiú hálásan búcsúzott a kislánytól.
Este a Mama nagyon megdícsérte:
- Tudtam, hogy nekem egy segítőkész, aranyos fiam van! Maholnap kész férfi!- lelkendezett.
Kihúzta magát, szeme csillogott az örömtől, s közben kis barátnőjére, Marikára gondolt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése