Áldott, békés Karácsonyt minden Olvasómnak, Barátomnak!

Fény gyúlt... from SPERO on Vimeo.

Írta, zenét, videót szerk. előadja: tövis

Feleségem emlékére

Kell ott fenn egy ország from SPERO on Vimeo.

Nevem: tövis

Amikor haldokolva feküdtem a kórházi ágyon, feleségem behozott egy a kertünkben termett rózsát.
Arról a bokorról származott, amelyik ablakunk alatt díszlett, és amelyet legjobban szerettem.
Pink színű, éppen nyíló bimbójú, finom illatú, szúrós szárú rózsa volt. Egy vizespohárba tette az ágyam mellé.
Egyszer mikor együtt csodáltuk szépségét, azt találtam mondani Zsókának, hogy nem szeretem, ha a rózsát megfosztják töviseitől, hiszen azzal védi magát a külvilág pusztító hatásaitól, és az hozzátartozik szépségéhez.
Mi emberek is csak hibáinkkal együtt lehetünk szépek, még ha azt olykor sokféle okból, erősen titkoljuk is. Megtehetjük, ha nem látható, kézenfekvő az, amit magunkról igaztalanul, hiúságból, vagy érdekből állítunk.
Mint minden természeti lénynek, a rózsának is joga van védekeznie.
Ő ezt őszintén láthatóan teszi, tövisekkel körülvéve magát.
A természet nem hazudik, nyílt és mindig igazat mond.
Egy tiszta pillanatomban láttam, hogy Zsóka nincs mellettem. Kiment a kórteremből.
Kivett em a rózsát a pohárból és magamhoz szorítva, szívtam magamba, bódító, de mégis erőt adó illatát.
Valószínű elaludhattam, mert mikor újra felnyitottam a szemem, feleségem bontogatta ki vérző tenyeremből az erősen szorongatott virágot.
Most is érzem sós könnyeivel keveredett csókját, ami után az ajtóból sokszor visszatekingetve, erőltetett mosollyal búcsúzott.
Amikor őt temettük, a lemenő júniusi nap fényében egy tengelic énekelt, a természet búcsúját mondva, csodálatosan, a ravatalozó szélén.
A papunk nem tudta hosszú percekig elkezdeni a gyászbeszédet.
Nyolc éve éltem túl halálom, Zsóka azóta vár rám odaát.
Mindig biztatott az írásra. 2003 óta írok.

Fehéren feketén

ha hozzá térdepelsz
föléd magasodik
túlnőve fentről
számára
pondróvá válsz alant

ha kitárod szíved
hol szerelmed
magvai nyílnak
tiszta lélekkel
bontják virágukat
- a hamis kertész
tőből kiszakítja
hogy fájjon
- a gyökérből új
ne sarjadhasson

hinni
csak magadban
bízni
csak erényedben
tudsz

a Fény benned van
az igazság
mindennek kezdete
gyújts meg
hogy lángoljon
égjen

a hiányok betöltődnek
a görbe utak
egyenessé válnak

gonosz akarat
nem győzhet
őszinte hit felett

gúny
és kacaj martaléka
nem lehet
ki
halálból visszatért
- új élettel áldott

egy világ
óvja
gyámolítja

hisz dicsővé az válik
ki magát nem dicséri
győzelmeit
nem festi az égre
nem harcol
mert lényével győz

örök maradandót alkot
mert hibáival
veszít
jóval
rosszal
békén jár az úton

mert
a neve

Ember

Születés

minden anyának




Összeszorított fogakkal
harcolsz,
hogy végre tiéd lehessen
egészen.

Testedből feltörő gyönyörű kín.
Fémet hajlító önnön őserőd.
Vulkánként hullámzó,
benned feszülő
Örömteli lény.

Előrebukkanó nyelvvel
mindenségnek ordítja
Itt vagyok!
Világra jöttem!

Elernyedsz.
Arcodon gond és öröm
egy patakká vált,
de mosolyod csillan.
Lángoló, messzire fénylő tűz,
villan szemedben.

Világnak kiáltod boldogan a hírt:
Új ember született!
Anya lettem!

Kővé vált könnyek

A tenger kékje összeért az ég színével, s a távoli horizonton álmosan ébredt sugarait hosszan a vízre tükrözve a felkelő nap.
A parti fövenyen kószáló szél megremegtette a hajnal harmatcseppjeit a bókoló fűszálakon és megszólaltatta a hajlongó fák ágainak hangját.
Egy jósnő kaptatott fel a tenger felöli dombokra.
Nem tudni honnan, mikor érkezett.
A birkapásztoroktól érdeklődött, hol találja a királyt és asszonyát.
Azok szívélyesen útba igazították.
A palota kertjében sétált a Királyné gyermekei társaságában.
Boldog volt szerettei körében, amennyire evilági asszony csak boldog lehet, hiszen hét fiú, és hét leánygyermek vette körül.
Hűséges, szerető férje a Király kellőképpen gazdag, mint kézzelfogható javakban, mint szellemében, hiszen kiváló muzsikus, költő, amellett daliás, szép férfi is volt.
Kell-e több egy asszonynak a földi boldogsághoz?
Mosolyogva, előzékenyen fogadta az idegent:
- Mi járatban vagy, mit kívánsz tőlem?
Az arcát elfedő jósnő elmondta jövetele célját:
- A Gazdag Szigetről jövök, s arra kérlek, mutass áldozatot Sziklaistennőnek és gyermekeinek Fényhozónak, s lánytestvérének Holdárnyékának.
Barátaiddá tehetnéd őket, ezáltal elnyernéd az istenek kegyét, s békéjét.
A Királynő mosolyából átváltva, összehúzta szemöldökét és büszkén szólt
az idegenhez:
- Mond meg úrnődnek, én hét fiút és hét lányt hoztam a világra, míg ő csak két gyermeket.
Neki kéne áldozni előttem, hisz méhem termékenyebb az övénél, s gyermekeim
házasságban születtek, míg övéi egy röpke nászból, alkalmi vágyból jöttek a világra.
A jósnő sajnálkozva megcsóválta fejét s indult a hírrel vissza a Gazdag Szigetre.
A Sziklaistennő felháborodva fogadta a visszautasító, kemény szavakat. Sértettségében bosszút esküdött.
Eltelt néhány hónap, s a tengerparti városban ünnepségre készülődtek az itt élők.
A hét fiú a városfalakon túl, egy derűs, kicsinyke völgyben múlatta az időt.
Néhányan lovagoltak, mások harci dalokat adtak elő, ketten a dárdavetést gyakorolták.
A Királyné, amint kilépett palotája ajtaján, a városfal bástyáján egy aranyíját feszítő
nyílvesszejét röptető, délceg ifjút pillantott meg, akit nagy fényesség vett körül.
Rögtön tudta, hogy Fényhozó az, Sziklaasszony egyetlen fia.
Rossz sejtése támadt.
Kirohant a városfalakon túlra, le a kicsiny völgybe, ahol megdöbbentő látvány fogadta.
Hét szép gyermeke nyílvesszővel a testében holtan feküdt szerteszét a virágos fűben.
Kioldotta ruháját, eldobta ékszereit, szívettépő sírással egyenként vette ölébe halott fiait:
- Óh, drága Erőskarú, te voltál a legidősebb fiam, ki mindvégig mellettem áltál, s a fiúk civódásai között mindig rendet teremtettél.
- Kedves Bátorlelkű, te nem féltél senkitől és semmitől, hitet, reményt adtál testvéreidnek a bajban.
- Szélesmellű, kedves fiam, ha munka volt, dolgozni kellett, te mindig élen jártál, nagyon büszkék voltunk rád.
- Te, Kedvesszavú felvidítottál, mikor szomorú voltam, jókedveddel örömöt hoztál életünkbe.
- Te szeretetreméltó gyermekem Nyíltszívű, te igazságra oktattad testvéreidet, tanítva, hogy csak az igaz szó, ami üdvözítő, sosem az álságos képmutatás.
- Szarvasszökellésű, te voltál a legfürgébb mindnyájuk között, ha gyors segítség kellett, számíthattam rád.
- S te legkisebb fiacskám Gyermekarcú, ragaszkodó kis bogaram, te még alig éltél, és már itt kell hagynod érted reszkető, szomorú anyádat.
Záporozó könnyei, szemébe lógó, összecsomósodott hajfonata mögött észrevette a kiemelkedő tengerparti sziklán álló férjét, a Királyt.
- Neeeem !
Éles üvöltése belehasított a levegőbe, mikor összecsaptak a hullámok hűséges társa feje fölött.
A Királyné összetörten, magába roskadva vánszorgott ki a partra, szenvedéseit a szélbe kiáltva:
- Sziklák istennője, megnyomorítottad gonoszságoddal boldog lelkemet, elvetted drága fiaimat, egyetlen, igaz hitvesem, de még így is több gyermekem van, mint neked, hisz hét gyönyörű lányom vár rám a palotámban - kiáltotta magából kikelve, fájdalma kínjában kacagva a Gazdag Sziget felé.
Az istennő meghallotta az üzenetet, s felháborodásában Holdárnyékáéért kiáltott.
A lányok egy erdei tisztáson készülődtek az ünnepségre.
Még nem jutott el hozzájuk testvéreik halálhíre.
Vidámak és boldogok voltak, mind a heten.
Göndörfürtű és Dússzemöldökű egy erdei patak vizében fürödtek, Bájosarcú és Édesszavú verseket szavaltak egymásnak, nagyokat kacagva az összekevert sorokon. Ügyeskezű büszkén mutatta Szomorúszeműnek a szépen hímzett terítőt, amit ő készített.
Egyedül Gazellaléptű volt távolabb éppen pillangót kergetett az erdő belseje felé véve az irányt.
Holdárnyéka, aki híres vadász, hírében állott felajzotta íját, s gyorsröptű nyílvesszejeit egyenként a szétszaladó lányok szívébe küldte.
Nem találta azonban Gazellaléptűt, akinek csak távolból hallotta csilingelő nevetését.
A Királyné látva lányai halálát keservesen zokogott, s két kezét összekulcsolva esdekelt Sziklaistennő könyörületéért.
- Nézd, megalázva magam, levetve büszkeségemet, könyörgöm neked porban csúszva előtted, ne vedd el egyetlen élő gyermekemet.
Bocsáss meg kevélységemért, csak őt, csak őt hagyd meg nekem.
A gonosz istennő azonban nem ismert kíméletet.
Ráparancsolt Holdárnyékára kutassa fel, és ölje meg a megmaradt leányt.
A híres vadász meglelte és megölte a királyi pár utolsó gyermekét is.
A reményvesztett királyné felült a szelek szárnyára, s haza, szülőföldjére repült.
Arra a hegyre, ahonnan látni lehetett szülei házát, ahol a gyermekkorát töltötte.
Odafenn megnyíltak az ég csatornái, villámok kergették egymást, dörgött a menny.
Az eszét vesztett anya az égnek emelte kezét, lecsendesítve az elemeket.
A sötét felhők mögül kibukkant a nap, s megjelent mosolyogva a szivárvány.
A hegytetőn egy szobor karjai meredtek az égnek.
A szeme sarkából kihulló, legördülő könnycseppek kővé dermedtek sokat szenvedett, fájdalmas arcán.

Szeretettel köszöntöm az Édesanyákat!

Nyílj Jericho rózsája

Boldog, Békés Húsvéti Ünnepeket Mindenkinek!

Testetlen kereszt

Reisz Ilona: Jézus c. festménye

- a festőművész hozzájárulásával-

szemforgatók

Kik gyermekként

fejedet simogatták

most

a gyilkost is

többre tartják

eszme

mit kétkedők

hatalmasok hada

meg nem állíthat

mint követ repesztő virág

bújik

az ige

- s világosul

milliók mosolyától

ennek a zsidónak

bűne ugyan nincs

de stigmát

képzelünk reá

hisz hatalmát

nem ingatag

örvendőktől nyerte

- s ki döntené meg önnön

nagyságát

feszítsd meg

kiált

a vérszagon hízott tömeg

látványért csődül

együtt ordítani jó

te is

te is

te is

gyilkolni

ugyan félsz

ha más teszi helyetted

kéjjel élvezed

Istenfia

szúr-e még töviskoronád

hullajtod-e véred

ezekért

kik kívánják halálod

asszonyok sirnak

minden megszületendő fiúért

ki magában hordja

szellemed

s keresi

hogy lábad nyomába lépjen

megroggyansz

nem az ácsolt fa terhe nagy

- az mit vállaltál

Emberért

kik földi csodákat keresnek

holott az bennük lapul

tettekre várva

a Fény

az Út

a Remény

korpuszod

keresztté olvadt

- fehér galamb

szárnyal

a Golgotán

megváltani

szeretni

értünk

- mennybe mentél

Költészet Napja 2011. április 11.

Boldog Nőnapot minden hölgyismerősömnek!

Napraforgó - Sunflower

William Blake: Sunflower

Ah, Sunflower! weary of time,

Who countest the steps of the sun,

Seeking after that sweet golden clime

Where the traveller's journey is done;



Where the youth pined away with desire

And the pale virgin shrouded in snow

Arise from their graves, and aspire

Where my Sunflower wishes to go.

(William Blake: Sunflower c. versének fordítása)





Napraforgó



Óh, napraforgó ki bágyadt időben

Napnak lépteit grófnőként követed

Kutatsz aranyló, édes táj után,

Hol vándor-utad végét érheted


Hol az ifjú, kit vágya elemészt

Sápadt szűz hó majd ráborulván

Fölkelve sírjából mégis elindul

Hová Napvirágom menni kíván
 
 

Szemek - Occhi

 

 

 

Occhi, s'è ver ch'uom saggio
le chiare luci pote
signoreggiar dele celesti rote,
a me perché non lice
posseder voi, voi luminose e belle,      
nate a un parto col sol, terrene stelle?
Astrologia felice,
se potessi, baciando un vostro raggio,
dirvi: "Più non vi temo infausti e rei:
occhi, voi siete miei".

 

 

Óh, ti szemek, igazak és bölcsek,

Kik tisztán, fénylőn,

uralkodtok mennyek dicsőségén.

Miért nem szabad

birtokolnom szépségtek és ragyogástok,

kiket Nap szült,

s csillagok terén jöttek a világra?

Boldog csillagjóslás

Vajon tudna-e csókolni titeket

egy fénysugár:

„Nem vétkezhettek ott bűnösként tovább,

Szemek, már az enyémek vagytok."

 

 

Giovan Battista (Giambattista ) Marino / 1569 - 1625 / Nápolyban élő és alkotó olasz költő, -  az itáliai Barokk reprezentánsa

 

Történetek az orgonabokrok mögül, avagy a kannát cipelő fiú

 

Összegömbölyödve aludt, mint azóta is mindig.
Az anyaméhben kucorgó magzat természetes testhelyzete ez a póz, amit felvett az ágynemű alatt.
Hirtelen nyitotta ki a szemét.
Amikor kitárta a spalétot a napfény beömlött a szobába,lebegtetve a felkavart apró porszemeket.
Kitámolygott álmosan a konyhába, és rögtön bekapta az egyik zsíroskenyeret, amit az asztalon talált.
Leült a hokedlire, és szokása szerint hamar befalta.
A bögre tejet is gyorsan utánaküldte.
Felvette fekete klottnadrágját, és elöl a lábfejnél kivágott dorcóját, melyből vidáman kandikáltak ki hosszúra nyúlt lábujjai.
Az atlétatrikót már egyik kezében a következő zsíroskenyérrel együtt vette fel, ami kissé nehezen sikerült, belebelegabalyododva a trikó pántjába, jól összekenve a paprikás zsírral.
A Mama meghagyta előző este, hogy amíg ő dolgozik, hozzon vizet az artéziről a kannákba.
Két sötétkékre festett vizeskanna állt a szűk konyha sarkában.
A fiú megfogta, s megrázta őket.
Az egyik üres volt, a másik alján kotyogott egy kevés.
Kilépett a ház elé, és az égbe meredő pillangóvirágokra öntötte a nyeletnyi vizet.
Gondolt egyet, s mindkét kannát kezébe véve elindult a kapu felé.
A nap buzgón sütött már, mikor bezárta maga mögött a kaput, és kilépett az utcára.
Elnézte az orgonabokron ugráló fészkét kereső feketerigót, aki az összekuszálódó, lombos ágak között bújkálva csettegett hangosan.
Ahogy tovább ment egy bozontos kutya futott elébe, farkát csóválva.
Sokszor látta már ezt a loncsos négylábút, aki valahol az utca elején lakott, de csavargásaiban gyakran tévedt ide a közbe.
- Nincs semmim, amit adhatnék neked. Na jól van ne könyörögj olyan keservesen, majd ha visszajöttem keresek valamit - mondta a fejét forgató, elibeült jószágnak, aki pofáját nyaldosva kuncsorgott élelemért.
A fiú felkapaszkodott a dombra, amerre az út fordult, a kút felé.
Lassan odaért az utca sarkára ahol az artézi kút kékje fénylett a ráverődő napsugárban.
Lerakta mellé a kannákat.
A kút alatt, a bazaltkövek között kisebb tavacska keletkezett az elcsorgatott víztől.
A kövek szélére méhecskék telepedtek, nyelvecskéjüket nyűjtogatva a hideg, átlátszó vizbe mellyel szomjúkat csillapították.
A szemben lévő kerítés szélére ülve figyelte a nyüzsgést, ahogy le és felszállnak, mint apró helikopterek a szomjúzó állatkák.
Mikor megunta mindezt keresett egy kavicsot, s megnyomta a kút karját.
A résbe dugta a kődarabot, így a az nyomás nélkül öntötte magából az éltető elemet.
Az ráfröccsent trikójára, melytől csuromvizes lett, erre összegyürve a hátára hajította.
Teleeresztette a kannákat, amiket aztán nem tudott megmozdítani sem, így kénytelen volt kiönteni mindkettőből a felét.
Rátette a tetejüket, majd elhajítva a kavicsot lassan csoszogva vitte két vézna karjában a kannákat.
Az út túloldalán jött Marika, akit részeges apja küldött el a boltoshoz, hogy bort hozzon neki.
Ott evickélt két üres üveggel telt szatyorral, s átköszönt a fiúnak.
- Ha megvársz, mindjárt jövök, és adok dianás cukrot! - mondta kedvesen mosolyogva.
A fiú nagyot fújtatva letette a kannákat.
Nem szól semmit, de az a semmi azt jelentette, hogy ezért képes lesz egy kicsit várakozni.
Közben szemei egy kovácsoltvas kerítés mögé kallódtak, ahol nagy platánok alatt egy régi díszes oszlopú ház állott, minek kertjében egy padon egy ősz asszony ült mindig, és egy könyvbe irogatott.
Mint mindig most is elkalandozott szeme a papírról, a fák csúcasai felé, a felhők felé...
A fiú két kézzel megfogta a kerítést és befelé kémlelődött.
Nézte, amint az asszony keze sorokat vet a papírra, egyet-kettőt sóhajt, majd folytatja.
Ahogy elmerengett, megkocogtatta hátát valaki.
Marika nyújtotta a dianás cukrot felé.
Kibontotta a selyempapírba csomagolt cukorkát.
Ahogy ráharapott érezte, amint szétolvad nyelvén a jólismert íz, hiszen ha boltba ment a maradék fillérekért ő is dianáscukrot vehetett, innen volt az ismerettség.
A múltkor ő is adott Marikának, így lettek ők cukortestvérek.
- Mindjárt hazaviszem a borokat, aztán jövök és segítek - ajánlotta fel a kislány, és sietve elszaladt.
A fiú újra felvette a kannákat, s bár azok sűrűn verődtek a térdéhez, ami nagyon zavarta a cipelésben, de vitte szótlanul, mintegy önmagának bizonyítva, hogy ő már nagyfiú és ilyen nagy feladatokat is rá lehet bízni.
De meg fogja dícsérni a Mama, ha meglátja a két teli kannát!
Igaz, ezért még még egyszer meg kell tenni a majd nyolcszáz méteres utat, de megéri a Mama kedves szaváért, biztató mosolyáért.
.A lejtőhöz érve nekilódult s bár fékezte lendületét, hatalmasat esett.
A kannák kiborultak.
Marika akkor ért oda, mikor a fiú arcát kezébe temetve csendesen sirdogált, s térdéből két vékony csíkban csorgott végig lábszárán a vér.
- Na, gyere újra megtöltjük - vigasztalta a kislány, s felsegítette a kesergő fiút.
Egy óra alatt végeztek.
A fiú hálásan búcsúzott a kislánytól.
Este a Mama nagyon megdícsérte:
- Tudtam, hogy nekem egy segítőkész, aranyos fiam van! Maholnap kész férfi!- lelkendezett.
Kihúzta magát, szeme csillogott az örömtől, s közben kis barátnőjére, Marikára gondolt.

 

Amikor Arthur Rimbaudval jót röhögtünk magunkon, és az elveszett szerelmen

bazdmeg Arthur

a te te szíved is ott szárad

kifacsarva a szárítókötélen

- összekent lepedő 

s csöpög belőle

minden édesen áldott szó

mikor rádfonódva

még dobbant néhányat

remélve

hogy csak te

csak te

 

hol vannak

a liliomok orgonák rózsák

csak sóvárgás van

egy vékony nyílás

két oldalra dőlt gazos barázda

sárga gonosz csillagok

kiknek

ragyogniuk kéne

 

Bacchussal cicázunk böffenésig

nyálunk nem csorog

feszes keblek redői közt

lábunk közül sem freccsen

a fűszeres illat

szilaj combok

égbe kapaszkodó tűzkráterébe

 

bennünk kelt Vénuszunk

a mennyekbe költözött

őrzi hűségünk mirtuszvirágát

s mi fa kérgét rágjuk

- éhes farkasok a fagyban

angyalaink,

ékes szavaink

térdre hullanak sóhajtozva

kergetve férfivágyaink

 

csírázz máshol keress mást

leköpték az átnyújtott virágot

pedig az napra forogna szegény

 

itt ülsz pipázva

kalapban még nem

húszévesen

kínodon röhögve

királynőt keresel

de rongyos koldusként

te sem találsz

Zwei nudi - avagy hej, azok az NDK-s lányok!

Lassan besiklott a hajó a keszthelyi kikötőbe.
Gyorsan lemacskáztunk, stabilizáltuk a vitorlást.
A mólón egy NDKs lányokból álló nagyszámú turistacsoport várakozott.
Csupa szőke, nagymellű frajlejn fecserészett, haját igazgatta, hátizsákjában kotorászott, üdítőt ivott a fülledt melegben.
Várták a lassan érkező sétahajót.
A hajó tatján állva tettem az agyamat félmeztelenül, barnán, kapitányi sapkában. szemem árnyékolva kezemmel kutattam a látóhatárt, mint az igaziak.
Péter barátom mögém kerülve késével átvágta kötős, égővörös focista gatyámat.
Egy pillanatra megmeredtem a pózban, és a fedélzet padozatára hulló nadrág feltárta altestem lehorgadt, töppedt ágyúját.
Így egy szál gingallóban óriási tetszést arattam a felém mutogató, sírvanevető csajok
körében, akik tapsolva, fütyülve, németül ajánlkoztak / akkor azt feltételeztem, nem kevés önhittséggel /.
Tenyerem nem volt elég nagy, hogy eltakarva bájaimat kapkodva igyekeztem hátsómat is lefedve a kajütbe. Mancsaftom többi tagja is elismerően nyugtázta
a kedélynövelő produkciót.
Így okoztam életre szóló élményt az NDKs lányoknak 77 nyarán.
Azóta sem volt ilyen sikerem a nőknél.

********

Sajkodra mentünk megnézni Németh László házát, majd levendulát szedtünk a dombon, megnéztük a bazaltsípokat, s gyönyörködtünk a kilátásban az apátság, s a Belső- tó látványában, a Balaton fenséges panorámájában.
Hajónkat beljebb a parttól a nádasnál hagytuk, felhúzva a svertet, mert a víz ott is alig ért térd fölé.
Éjszaka jó néhány üveg csopaki mellett magyar és székely népdalokat énekeltem, szokásos gátlásaimat oldva pár liter borral.
Hajnalban erős vízcsobogásra ébredtem.
Azt hittem rosszul látok, meg is dörzsöltem többször a szemem.
Egy seregnyi német bula rohant sikongatva a hajó felé két jobbra-balra himbálózó mellel, változatos fanszőrzettel.
Joci barátom, gyűrött arccal bújt elő vállam mögül, majd hirtelen éberré válva felkiáltott:
- Aaapám! Hogy bírok én el ezekkel! - mondta és akcióhősi temperamentummal ugrott toccsanva, két talpra a vízbe.
Hátán felállt a bozontos szőr, fürdőnadrágja sátorrá módosult, és sziúkat megszégyenítő kiáltással a lányok felé rohant, szája elé tartva kezét, utánozva a harci üvöltést. Félúton lekapta fürdőnadrágját és lasszókén feje fölött forgatva galoppozott a térd alatti vízben.
Az eddig nagy önbizalommal csobogva csörtető lánycsapat hirtelen megfordult és visszafelé vette az irányt.
Így láthattam az érem másik oldalát is nem kevesebb érdeklődéssel figyelve a látványos menekülést.
Rubensi kerekded popsik, a marokba valók, formák gazdag tárházát felvonultató hátsók igyekeztek kifelé a vízből.
Néhányan kéjesen sikkantva hátra fordultak kiválva a többi közül, futottak egy kicsit Joci felé, majd meggondolva magukat mégis újra együtt futottak a nyájjal.
A kis öböl úgy forrt, pezsgett a szétfröccsenő hullámok megtört cseppjeitől, mint a dévérek dorozsmás nászánál habzó kikötő parti kövei.
Elgondolkodtam, és félig mátósan megállapítottam:
- Mese nincs, a nők sem a régiek, itt mindenki szatír!

Tél ölében Tavasz

ölébe ült
barackvirágarcú
Tavasz
hattyúszakállú Télnek
incselkedett hóvirágok
apácafehér
özönével
halványan csókoló
napsugarak fullánk
delejével

jégcsappá nőni
nem hagyja langy
esőt
álarcos
titok
szelek
nem hoznak
zúzmarás időt

mint
délibáb libben
tündér Tavaszunk
hajába kötné
rét
pitypangjait
pillangók táncát
patak pisztrángjait

jó öreg Tél
megrogyva
fonnyadva
szelíden
viseled
hogy
lopja napjaid
karodba ringatott
életre álmodott
tolvaj
gyermeked

Égen-földön madarak

karunkra színes tollak
nőttek
- repültünk

azt hittük
a Nap
a miénk
csillagok, felhők
hátára
kapaszkodunk

surrantak a szárnyak

- hátranéztem

mögülem
elszálltál
- elmaradtál

tollaim hulltak

forróságból jégbe
zuhantam

- újra a Földön


...a parkban az egykori kisfiú sétál
anyját hívja
- ki arcából elsímítja
hosszú,dús haját
- nézd
áh
hagyd csak kisfiam
- az csak egy
megfagyott madár

Hippie feeling 1973

Sokan voltunk a Pilisben.
Fiúk lányok összekapaszkodva ballagtunk a nyári napsütésben.
Emlékszem egy csehszlovák Tesla magnós rádióból szólt Jimmy - All along the watchtower.
Szikrázott a lányok szeme, hosszú hajukat bodorította a szél.
Előző nap összevesztem Tündével, untam már a nyavalygását, most ide menjünk most oda, most ezt vegyük, most azt.
Nem értette, hogyha akarom, leülök egy sarokba és körém telepszik minden,
amit szemem, fülem valamikor befogadott és ez a világ, saját belső világom
az, amiből adni szeretnék neki, utána az újakért már együtt indulunk, hogy közösen fedezzük fel.
Erre ő nem volt kíváncsi, csak az új bugyikra, melltartókra egyéb számomra kevésbé fontos körítésekre.
Éreztem, itt kell abbahagyni, addig még testével körül nem fon, rabjává nem tesz.
Az egyik srácnak volt valami Kocsis Irmája azt nyakaltunk, szívtuk albán testvéreink homlok horpasztó Portiját.
Megismerkedtem Judittal, egész nap a Hej Jude- t énekeltem neki.
Sári, Sárosi Laci barátom nyomta gitárján a Beatleseket, a Getnót, Little byrdot, Hairt.
A lány ártatlanul mosolygott, s hogy mit gondolt rólam azt nem tudom, de akkor nem is nagyon érdekelt.
Kékszemű volt, kicsi, formás, hosszú fekete haja volt.
Új csapat jött.
Pozsonyi szlovákok, magyarok.
Előkerültek a portorikók, hubertusok, stolivayák s egyéb italok a spontán kiszélesedő pikniken.
Közben szalonnát ettünk, sört vedeltünk, hallgattuk a Szabad Európán a Teenager partyt.
Kurvára berúgtunk.
Levettem Creedence-s trikómat is, mert leittam sörrel.
Néha eszünkbe jutott és elkezdtünk kergetőzni, csak úgy félmeztelenül, egy szál Levisben, vadul, mint a szélnek eresztett musztángok.
Mikor összeakadtunk röhögve gurultunk szanaszét.
Tettük az agyunkat a csajok előtt.
Előkerült egy labda.
Tibivel braziloztunk ( akkor még rajongtunk a fociért ), ez nagyon imponált a bigéknek.
Judit kedves volt hozzám, én erősen bunkó, de valamiért úgy láttam, vonzódik hozzám.
Persze próbáltam diszkréten nyomulni, csak a nyelvem furcsán követte gondolataimat.
Ezt azért felmértem magamban és visszavonultam.
Akkor ő próbált közeledni.
Átnyúlt rajtam valamiért, tán kenyérért, már nem tudom.
Amikor hozzám simult éreztem, azt a bizsergető érzést, amit egy női mell tud okozni, mikor kellemesen szétterül a hátamon.
Eszembe jutott Tünde, és mérgemben fölkaptattam a dombra.
Néztem a tájat.
Szárnyaltam gondolatban a széllel.
Szabad voltam, és egy kissé részeg.
Itt nem volt sem szocializmus, se munkaverseny, se kommunista szombat, sem atomfenyegetés, vietnámi háború, Marx . Lenin, Lumumba, Martin Luther csak magam egyedül, saját külön bejáratú világmindenségemmel.
A Fool on the hillt dudorásztam.
Egyszer csak valaki megérintette a vállam.
Judit volt, az én Jude-om.
Állt a szélben, szomorúan rám nézett. Egy bogár repült a hajába.
Zavartan elsimítottam belőle.
Megcsókoltam.
Jó íze volt a szájának.
Antonioni Zabriskie Pointjában voltak ilyen képek, ahogy álltunk a dombon a szélben.
Szépek voltunk biztosan.
Szépek, bolondok, fiatalok.
Búcsúzóul egy malomkerék mezei virágot hordtam össze neki.
Akkor még nem tudtam, de soha nem láttam többé.
***
Tavaly Pesten jártam.
A Körúton mintha Judit jött volna velem szembe, harmincegy évvel később.
Rámosolyogtam, mire a lány unottan félrefordította a fejét.
Mit akarhat ez az öreg fószer – gondolhatta magában.